az volt a kedvenc helyem
az ablakpárkány
a hosszú gyerekszoba végében
odakuporodtam fel
olvasni ábrándozni
különösen ha besütött a nap
akkor ki is lógattam a lábam
néhanap
az orgonaágak közé
nem látott oda senki
de én láttam amit kell
udvaron s szobában
kint is és bent is
sőt önmagamban
az ablakpárkány
az otthonom volt
csak az enyém
senki földjeként
-------
de érdekes volt megtudni
hogy apám is mindig
ablakpárkányon ült
és ott olvasott
a ház folyosóján
hol laktak -
naphosszat
(később a munkaszolgálatba is
könyveket cipelt)
de hát nincs ebben
semmi különös
a lábam is úgy
tettem egymásra
keresztbe
ahogy ő
pedig nem láttam
sose
génjeimben
őrzöm
örökségét
s istennek hála
tovább is
adhattam…
egy részét
lányomnak
s ő unokámnak
(de azért ő ne üljön föl
az ablakpárkányra!
Veszélyes is lehet.
Munkaszolgálatba meg
ne kelljen
mennie
sohasem
sehogysem
se könyvvel
se könyvtelen)
