engem sose ütöttek meg
gyerekkoromban
(felnőttként igen
de most más a téma:
az érintetlen gyerekkor)
inkább vert volna anyám
nem bírtam a szidást
mit verés helyett kaptam
mondtam is neki
inkább verjen
a szidást nem bírja
el a lelkem
a testem bírta volna
a büntetést
jobban -
így gondoltam
mert anyám oly
szívhez szólón szidott
s az annyira fájt
hogy mindig
a kert végébe futottam
hogy ne is halljam
mit kiabál
mint később
az első igazi csók után
mert az is felkavart
s a nagy érzelmektől
mindig elfutottam
de valójában
sose tudtam
a lelkem elől elszökni
mert benne voltam
s vagyok mindig
akár szidtak
akár csókoltak
s még most is
mikor minderre
csak emlékezem
a mára már
nemlétező
kert végében
(emlékcserepek)
