(ha már volt évértékelő, álljon itt ez az életértékelő(?) de legalább is mérlegelő ... (még 2015- szeptember 18-ról, azaz a "megtérés szombatjáról")
fehérbe öltöztem
természetes anyagokba
templomba nem megyek
a mienk letarolva
már ötven éve
a többi testemnek
messze lett
a temető is messze
hova ilyenkor menni kéne
s göröngyös az út oda
veszett rókák fészkelték be
mint mondja
miamiba szakadt
hazánkfia,
szülei megrongált sírja
szemben nagyszüleimével
jaj nagyapa és nagymama
mivé lettem
rátok öregedtem
az életem hogy lett
ily mostoha
számba kéne vennem
rendbe tenni
a maradékkal
még kezdeni valamit
de nem tudok lehajolni
a földig, s hozzám se
hajol le senki
gerincem nem is engedi
csak majd esni
hullani
ahogy a gravitáció
téteti
nem hittem
hogy így el lehet veszni
menet közben
még a cél előtt
kényszerpihenni
fájdalommal
várva mind rosszabbra
halál előtt
s ott ugyan mi vár
már újra sejtem
a semmi
vagy a minden
de oly mindegy
innen kiszakadás
és mit hagyok itten
valami maradandót
talán semmit sem
tanultam szorgalmasan
s tanítottam hűen annyit
jó lánya voltam anyámnak is
valameddig
mert örökké
nem lehetünk azok
és anyának is
csak addig
míg felneveltem
s útjára engedtem
lányom szabadon
lányom ki már anya
én meg unokám
láthatatlan nagyanyja
egy hang a telefonba
esetleg skypon egy arc
van lábad, dolgozol
unokám ezeket kérdi
s mit lehet válaszolni
van, csak beteg,
dolgozott eleget
de már öreg
s nyugdíjas is
fiatalabbnak kéne lenni
rohangálni vele
s tartani előre, fel
a csillagokig
nem hittem
ilyen hamar
itt terem
utam vége
s hogy már csak
ülni volna kedvem
vagy feküdni
vagy azt se
mert az is fáj
pedig élni muszáj
fáj a sok
félbemaradt terv
és az utak
miken járni
el se kezdtem
s nem is lépek már
rájuk soha,
igaz elmondhatom
a saját utam jártam
mindig
s következetesen
még összetakarítom
mit szétszórtam
lehet köztük kincs is
sok érzés és gondolat
egyebem nem volt
és nincs is
kár hogy nem kellett
annyira másnak
mint amennyire
adni én akartam
de nem akarom
hogy semmibe
vesszen
se hogy még
bent rekedjen
mit valaha
akartam
söprögetek
s mindent nem
szórok ki
még írok újat is
ha úgy adódik
valaki üzen bennem
még valami fontosat
meg kell tennem
míg engedtetik
unokám egyszer
talán elolvassa
s megtudja
ki is volt a
nagyanyja
hogy több
szeretett
volna lenni
neki is
nagyanyább
nagyanyja
s talán tovább viszi
az őseinkkel együtt
kiknek tartozunk
s mit én nem tudtam
ő elmondja
és megteszi
kiegyenlítve a
számlát
a sor végén
vagy inkább elején
őstenmagunk
istenünk előtt
ki most is
csak vár
és néz
a mi szemünkkel
s nem követel
nem is kér
s nem ítél
de mindent belát
s most épp
egy madár
kuvikol
a légen át
még süt is a nap
lányom esemest irt
jól vannak
én is jobban
bár kérdésére
azt feleltem
majdnem teljesen
persze túloztam
de akkor is igaz
mert nincs is
nálam boldogabb
mint mikor üzen
ülök egy teraszon
fagylaltozom
tetőtől talpig
fehérbe
öltözötten
bízva egy
fényesebb jövőben
s őrizve a múlt értékeit
készülődve
visszatérni
oda
ahonnan jöttem
a mindenbe
vagy semmibe
s remélve
nem lett rosszabb a világ tőlem
vagy nem tőlem lett rosszabb
ha az
mint előttem…
én mindig csak jót akartam
neki
éltem
ennyire tellett tőlem
de most bevallom
megtörötten
rossz lenne
ha kiderülne
hogy jobb se lett
a világ
egy kicsit se
általam.
