erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

rendszervált/oz/tat/ás(?)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2015. október 23. - gond/ol/a

erről volt szó az u.n. kerekasztal beszélgetésen a déli órákban itt Makón, a Korona dísztermében. Az "asztal" ugyan nem kerek volt...makói egykori képviselőt, első polgármestert  két szélen közrefogott 2 nem makói: Rákay Philip, (akinek mondataitól és attitűdjétől párszor már égnek állt volna a hajam, ha nem lenne túl hosszú és lefogott) és régi jeles diákom Marjanucz  "Laci", akit most én figyeltem tanítványként a hátsó padsorok egyikéből,  (hiszen a szegedi egyetemen a magyar történelmi tanszéket vezeti, és igazán tekintélyes ember lett, nem csak külsőre, a nyurga, de már gimiben is figyelemreméltóan intelligens és okos fiúból),de nem is hozott szégyent rám (igaz, én irodalomból okitottam, csak), ő magyarázta el rögtön az elején, hogy

a sok toldalékos szóvariációból feltétlen a rendszerváltoztatás mellett voksol, mert az aktív és benne van a szándék, és akarat, ami munkált az emberekben... "hogy akartuk, végrehajtottuk, megtörtént" R-nek viszont mintha  az lett volna  a főmondandója, illetve arra futott ki minden (kirohanása), hogy 1989-ben nem is volt rendszerváltás ..(vagy bárminek nevezhette), csak most, nem rég, 2010-től....

Első polgármesterünk (Dr Sánta  Sándor )

 






viszont leggyakrabban az "én" névmást használta, mintha  - legalább is városunkban -  ő egymaga csinálta volna meg az egész rendszerváltást...

 

ezt a megközelítést már a tegnapi plakátkiállítás megnyitásán  is elkezdte - most  is utalt az  "énplakátom"-ra

 

Az akkori országgyűlési képviselőnk (Dr Mihály Zoltán MDF)  tárgyilagosabban utalt rá, hogy olyan nagyok voltak az elvárások, a rendszerváltással szemben, hogy így eleve programozva volt a csalódás az irreális reményekben. Befutott aztán Lázár is, (a mostani képviselő) csendben leült középtájt egy székre..

Végül a  rendszerváltó politikusok illetve sokuk esetében már csak hozzátartozóik plaketteket kaptak az új polgármestertől... és csináltak egy közös fotót a beszélgetés részvevőivel is...


A közönség kérdéseire nem volt lehetőség... (lehet, hogy nem is éltek/éltünk volna vele, ha lett is volna. De az még zavaróbb volt, hogy a moderátor egymástól elszigetelt kérdéseket tett fel az asztalnál ülőknek, kinek-kinek mást, és ott se alakult ki beszélgetés nemhogy vita, az kár. Talán akkor nem maradt volna meg az a végkicsengés, ami , se nem felemásság., s az elképedésem,

hogy  tényleg a nagyhatalmak meg az SzDSZ lett volna oka a kudarcnak ?! , ahogy R. F. bizonygatta (összefüggésben is azzal, h szerinte 2010-re halasztódott az "igazi" váltás ....

 

De minthogy a cím  "volt egyszer egy rendszerváltás"...

most elgondolkodtat,  az ott hallottak után különösképp, hogy akkor most mikor is volt? meg hány volt? nem 89-ben , hanem csak 2010-ben?  vagy kétszer is volt vagy uram bocsá' ,netán egyszer se?!

 

(hiszen olyan nagy,  progressziv előrelépéseket én nemigen látok, sokszor és sok területen inkább hátra felé, retrográd igazodást a múlt ( a rendszerváltás előtti időnél még régibb múlt ) levitézlett jelenségeihez, túlhaladott eszméihez....

 

Mindenesetre ma, 2015. október 23-án így emlékeztünk ... Mire is?!,,,, (most már végképp elvesztettem a fonalat... a történelem gubancos fonalát...)

11 komment
politika mult tortenelem

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr928329218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13118 2015.10.24. 07:16:21

igen, rendszerváltoztatás történt, minden gazdasági ágazatban megszűnt az állami tulajdon döntő fölénye. egyes ágazatokban azonban (2010-től) ismét az állami tulajdonlás az elsődleges.
Válasz erre 

13118 2015.10.24. 07:21:23

ja, és a legfontosabbat az utolsó előtti bekezdésben írtad, apró betűsen szedve. ami szintén 2010-től erősödött föl.
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 10:36:33

kösz (kicsit megnyugodtam:)..., másrészt meg egyáltalán nem:( )
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 11:19:35

és ime gyerekszemszögből a téma: http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_issue_toc&issue_id=125 benne akkor óvdás lányomé is: ("Én itt csak csupa segget látok") http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=_3007 illusztrációkkal: http://exsymposion.hu/data/pdf_issue/2010__rendszervaltas-gyerekszemmel__bicskei-istvan__.pdf
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 11:21:49

RENDSZERVÁLTÁS GYEREKSZEMMEL Turi Tímea Én itt csak csupa segget látok Rendszerváltás gyerekszemmagasságban 2010. május 25. Emlékszem a járdára festett MDF-virágra, a Korzó épületére ragasztott Göncz-plakátra, emlékszem, hogy az SZDSZ réteseket osztott a Bérpalota előtt, a FIDESZ pedig lufikat a Petőfi parkban. Emlékszem a változásra, de alig emlékszem, mi volt előtte és mi volt utána, mit választott el egymástól az a felfokozott másfél-két év, ami megváltoztatta a városom képét. Nem az utcák vagy a házak cserélődtek ki – bár ami Kun Béla volt, az Kálvin lett ezután –, hanem a fényviszonyok és az idő: mintha minden egy árnyalattal élesebbé vált volna, miközben végre gyorsabban múltak a napok. Óvodás koromban ugyanis az a kérdés foglalkoztatott a leginkább – azon kívül, hogy miért nem engednek be a többiek a babaházba –, hogy meddig kell még várnom, hogy végre ne legyek többé gyerek, egy kicsi és gyönge gyerektestbe zárva, kényszerű tízóraiknak és csendespihenőknek kiszolgáltatatva. Addigi életem legreménykeltőbb fordulója így időben egybeesett a nemzetével: ’91-ben, amikor az egész ország bizakodott, elkezdhettem végre az általános iskolát. Így, miközben a tévében, a rádióban, a tereken mindenütt a szabadságról beszéltek, a szabadságot keresték, valójában én sem tettem mást, mint ők. De nemcsak akkor, amikor szónokosdit játszottam otthon az anyukámnak vagy politikai karikatúrákat rajzoltam még írni sem tudva, hanem amikor az elnyomó óvónénik ellen próbáltam – természetesen mindig sikertelenül – felvenni a harcot. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a közeg, ahol minden reggel otthagy az anyukám, ellenséges és rosszindulatú, és semmi nem mutat arra, hogy ennek az egésznek egyszer valaha vége lesz; talán ez volt az egyik legerősebb hasonlóság az óvoda és a fennálló rendszer között. Az óvónénik mindeközben pedig azt mondták, azért nem játszanak velem túl sokat, mert majd az iskolában sem fognak a tanítók: az iskola az ő elbeszélésük alapján mindig egy embertelen és hideg valami szinonimája volt; a rendszer és az óvoda párhuzamában ők lettek volna, nyilván, az imperialisták. És én tényleg úgy vágytam az iskolába, ahogyan régen nyugatra vágyhattak az emberek, hogy aztán kiderüljön, ott sem süt máshogy a nap. Pontosabban ha máshogy süt is, az nem sokat jelent. Ellenben azóta sem érdekelt olyan elementárisan a politika, mint akkor, és bár igen keveset érthettem abból, ami körülöttem zajlott, valami mégis lekötötte a figyelmemet ebből a szüntelen zsongásból: a hangszínek, a hangsúlyok, a külsőségek magukkal ragadtak. Hol azt játszottam, hogy tévé vagyok, hol azt, hogy politikus, de a legtöbbször olyan tévé, amiben egy politikus szónokol. A Parlament megszűnt. Holnap még lesz Parlament, de holnapután már nem. Aki mellettem marad, tegye fel a kezét! Most aki a Parlament mellett áll, az nyújtsa a kezét! Rendben. Szóval az iménti tárgyalási időszakban még semmi nem történt. Megszólal Király Zoltán. Holnapután feloszlik a Parlament. Ezért leavatjuk a Kálvin téri szobrot. Anyukám feljegyzi az összes aranyköpésnek vélt mondatomat, így a politikai indíttatású szövegeimet is; az évek alatt, amíg nem tanulok meg írni, tucatnyi kockás füzet telik meg anyám kiolvashatatlan felnőttbetűivel. Szorgalmas titkárnő és valódi ügynök ő, gyerekkorom jelentéseit felnőttkoromra tartogatja. Néha már idegesít is, hogy ha hozzá beszélek, csak a görnyedt hátát látom, ahogy a füzetei fölé hajol, másrészt viszont ez adja is alám a lovat, mint Petőfi Sándor a csatában, egyre kevésbé kételkedek abban, hogy milyen fontos, amit mondok. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az ételárak egyre emelkednek. Erre egy megoldás van. A dolgozó férfiaknak és asszonyoknak meg kellene emelni a fizetést. Mert ha tovább növelik az árakat, megszüntethetik a boltokat, mert nem is fogunk vásárolni. Ez a felnőttet jól felizgatja. A gyerekek és kisbabák nem kapnak élelmet. De már a felnőttek és öregek se. Tudjuk, hogy az embereknek nehézségük van. A szegények éheznek-e? Kérdést teszek fel Király Zoltánnak. Ha nem én emlékezem, hanem a tárgyakká, feljegyzésekké, rajzokká vált emlékeim, megdöbbentő, mennyire foglalkoztatott Király Zoltán. Azt hiszem, majdnem olyan intenzíven, mint Mikó István, akinek a nem létező pártjába azután is be akartam lépni, hogy a gyerekkoncertjén nem engem hívott ki énekelni a színpadra, és nem nekem adta oda azt a bakelitlemezt, amit a Bárdos Laci végül el is tört, vagy majdnem olyan intenzíven, mint Orbán Viktor, aki a Három kívánság különkiadásában egy cukrászda teraszán válaszolt egy rajongó kamaszlány kérdéseire. Esténként választási hirdetések futnak a tévében, a három szépfiú (Deutsch, Fodor, Orbán) zsebre teszik a kezüket egy narancssárga fal előtt. Farmerben vannak, csábító impertinencia. Hallgass a szívedre, szavazz a fidesz-re. Anyu, én a fidesz-re szavazok, mert én fiatal vagyok. Orbán Viktor példálózik. Ha egy szegény ember összetalálkozna a farkassal, mi történne? A farkas enné meg a szegény embert, vagy a szegény ember a farkast? Vagy a pénz eszi meg a vállalatokat, vagy a vállalatok a pénzt. Úgy drágul minden. Lassanként már a lányoknak se bírnak barbikat venni, se a fiúknak focikat. Öt évre kijelentem: nem lesz több áremelés! Nem. Ez már sok. Azt már tényleg nem fogja senki se elhinni, hogy ezt én ’91 tavaszán mondtam, pedig így igaz. Ahogy Evita énekli nagy slágere végén hátborzongató negédességgel: igaz volt minden szóóó. Pedig tényleg, ott álltam az udvari szoba bizonytalan fényeiben, mint egy hordószónok. A tévében be is mondták, hogy hordót a zsidóknak. Mi lenne, ha én ráállnék egy hordóra, és azt mondanám, hogy le van szarva a Parlament? Szóval ezt már senki nem fogja elhinni, talán én se hinném el, ha nem emlékeznék, és nem emlékeztetnék anyám feljegyzései. Nagycsoportosan egyébként feltalálom a politikai karikatúra sajátosnak vélt műfaját: lerajzolom politikusok arcképét, és viccesnek szánt mondatokkal kommentálom azokat. A roppant eredetinek tűnő műfajt saját magamról nevezem el turizmusnak. Írni persze még nem tudok, anyukámnak diktálok, ő jegyez. Gorbacsovot szeretek rajzolni a leginkább, mert ha egy foltot satírozok a fejére, rögtön felismerhető: később az általános iskola tornaöltözőjében még sokat fogom győzködni a Lesták Zsanettet arról, hogy Gorbacsov nem öntötte le a fejét kávéval. Amire évekig büszke vagyok: Gorbacsov nyakáig egy hosszú vonalat húzok, úgy mondom anyukámnak, írja alá: Gorbacsov nyakig a pácban. Persze a mai napig sem tudom biztosan, mi az a pác... Évek múlva, amikor előkerül a rajz, csalódottan olvasom anyám betűit: Ceauşescu nyakig a pácban. Én mondtam félre vagy anyám írta rosszul? Mindegy talán mégsem lehetett; bár nyilván mindkét név kiejtése problémát jelenthetett a számomra. Későbbi, Gorbacsovot kirúgják című opuszom azonban azt sejteti, biztos az szkp első titkárára gondoltam, ha foltos halántékú embert rajzoltam. Most, évekkel ezután nem is a jelenemet megszégyenítően heves politikai érdeklődés döbbent meg, hanem a szabadság azon felszabadító és illékony tüneménye, ami egy öt-hat évest is arra késztethetett, hogy tollat ragadjon, és bármiféle apukás tisztelet nélkül beszéljen a politikusokról. Persze a karikatúrák visszatérő szereplője itt is Király Zoltán. Ne aludjál, K. Z! K. Z., már csöngettek! Talán elbóbiskolhatott az egyik országgyűlési közvetítés alatt? Vagy még feltűnő lehetett, ha egyvalaki hiányzik a Parlamentből? Más képek alapján pedig úgy tűnik, valami furcsa korszellemnek engedelmeskedve abban bíztam, ha valami trágárt rajzoltam, írtam – persze ovis kereteim között –, az már önmagában elegendő a viccességhez. Kakit fogni nehéz. Mire gondolhattam? És hogy állandó hősömet se felejtsem el: Menjél arrébb, Király Zoltán, mert lepisilnek! A szabadság enyhe mámora. Az, hogy a rendszer változik, megkérdőjelezhetetlen jele annak, hogy az idő múlik, és hogy nemsokára végre kiszabadulhatok a gyerekkorból, ebből a kicsi és szűkös kalitkából. Felnőtt lehetek én is nemsokára, vak és elfogult, aki már nem nevet, hanem akin a gyerekek nevetnek. De most még csak 1991. március 15. van, még ősz, még iskola sem, csak verőfény és éles árnyak, de én csak hosszú felnőttlábak között botladozom, és amikor Anyukám lehajol mellém megkérdezni, hogy tetszik a koszorúzás, nem adhatok mást, csak mi lényegem; az igazat mondom, nem csak a valódit: Én itt csak csupa segget látok. (Az íráshoz tartózó képeket lásd a vonatkozó galériánkban.)
Válasz erre 

13118 2015.10.24. 12:02:21

5. aliz2 nagyon jó. :)) és ezen a mondaton nevettem egy nagyot: "Szorgalmas titkárnő és valódi ügynök ő, gyerekkorom jelentéseit felnőttkoromra tartogatja."
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 12:05:25

:) szerintem, megérte! :) nemde?!
Válasz erre 

13118 2015.10.24. 12:51:31

persze megérte. :) de ez a mondat többértelmű, és egyben lehet egy tömör történelmi (de gyermeki) értékelés is: "ügynök" - "megfigyelt gyerek" - "jelentés" (amit a szülői szeretet visszatartott) -majd az érintettnek felnőtt korában átadott. szövegkörnyezetében lányod utolsó mondatát külön magyarázni se kell. :)) (de abból kiragadva se :DD )
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 13:05:37

Ugyan màr! Túldimenzionalsz egy metaforàt. Sajatmagam biztam meg.és csak szereteből. És csodàlatból. És h ne menjrn veszendőbe miket mond ez a gyerek! Avégmondat fantasztikus.bar az eredetileg főleg a valósàgnak szòlt.nem tudom J. mit szólna hozzà?! ;)
Válasz erre 

349773 2015.10.24. 13:27:30

Rákay Philip már máskor is mondott nagyokat. Igaza van abban, hogy rendszerváltás volt 2010-ben, csak elfelejtette odatenni, hogy visszafelé, a régi múltba. A lányod írása nagyon tetszett.
Válasz erre 

13282 2015.10.24. 16:11:56

...egyszer Bartók emigrálásnak motivációjával kapcsolatban olyat..., hogy még mindig nem akarom elhinni, szeretném remélni, hogy rosszul hallottam, már csak azért sem idézem.... :( valóban, fején találtad a szöget a 2010-es mondásával kapcs-ban és valóban remek lányom irása (az is amiket mondott annak idején és az is ahogy reflektál rá később (annak is már 5 éve?!)
Válasz erre 
süti beállítások módosítása