Egész napom írók közt töltöm - már szédelgek.
A főtéren, a Korona előtt szinte belebotlok biciklimmel egy piros buszba, amit diáksereg áll körül,- nicsak megint egy volttanítvány-irodalomtanárral élükön. Megérkezett Makóra is a Nyugatbusz kiállítása! Be már nem férek a gyerkőcöktől, de egy kis asztalkán könyvjelzők, képeslapok, archív fotókkal, gyerekeké,("Irók Fiatalon" -áll a fotók alján) akikből - ki hitte volna!, a képeken még nem látszik, vagy mégis? - a Nyugat szerzői lettek! Találós kérdésnek is jó. Megragad egy szomorú-riadt tekintetű kisfiú fotója, tiroli nadrágja zsebébe süllyesztett kezekkel - nem találom ki, bár megtehetném, hiszen a tragikum máris ott a szemében; ő Radnóti Miklós. És egy faragott szék támlájába kapaszkodó Kosztolányi: a "szegény kisgyermek"; a gyanútlanul mosolygó, mezitlábas baba: Szerb Antal, az elszánt, okos tekintetű, kicsit gyanakvó József Attila... azt se tudom, melyik képeslapot vigyem haza... délután a soron következő középiskola előadótermében a busz kísérője vetített állóképeken mutatja tovább a szerzőket, immár felnőttként (meg a szerkesztőket), s a bemutató végén, gratisként egy 15 perces összeállítást régi archiv filmen íróink életéből, akár a "privát Magyarország" néma filmjei, zongorakísérettel, csakhogy itt híres íróinkat láthatjuk némafilmszereplőként. Szívszorongató a zárófilm: Kosztolányi - vicces jelenetek után - családjával: feleségével, fiával) egy kerti lépcsőn jön lefelé, felénk, lassan, szaggatottan, néha mintha vissza is lépnének, leveszi, meglengeti kalapját, felénk, barátságosan integet, a kép egyre kisebb, távolodó, majd eltűnik... szívszorongatón.... Előadás után, vásárlás közben a pénztárnál nem találom a táskámban a pénztárcám, utoljára az írók képeslapjai vásárlásakor az asztalkára téve láttam a busznál, nosza odakarikázok, de nincs ott, hátha otthon, persze, lázas örömömben vissza se tettem eredetileg se a táskámba, hanem ott van a képeslap-zsákmányaim mellé dobva az asztalon... nosza vissza a kedves, aggódó buszkísérőket megnyugtatni, hogy megvan a pénztárca, s még van pár perc az 5-ös zárásig, most fel is megyek a buszba, Babits, Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Kaffka Margit, Szép Ernő, József Attila, Déry Tibor, Illyés Gyula, Weöres Sándor közé, s a busz végében ismétlődve láthatom újra, még élesebben a filmösszeállítást, nem is mozdulok előle. Rabul ejt világuk. Karinthy Frigyes egy havas délután kisfiával , Cinivel, évődik, Móricz Zsigmond dolgozószobájában komolyan gépel, az első ünnepi könyvhéten, 1929-ben, dedikál, egy baráti asztaltársaságban ott vannak az asztal körül Szabó Lőrincék, Német Lászlóék, s ahogy gesztikulál, beszél , körülnézegetve, (nem tudni mit mond) de úgy egészében emlékeztet valakire, igen egy ma élő íróra, akivel összefutottunk a múltkor az Intercityn Pestről jövet, s épp ma este van a szegedi Grand Caféban: "FELOLVAS AZ ÍRÓ" Nahát , akkor bemegyek megnézni, meghallgatni! akarok már hallani is a néma képek és némafilm után egy igazi élő írót!
épp az irodalmi felolvasásokról, értelméről (vagy értelmetlenségéről?) olvas fel, a Grand Café mozihelyiségének filmvászna előtt iróniával, és öniróniával, csak hallgatom, mint mesét, készülő regényéből részleteket, a felolvasási sorozat tematikája jegyében cigányokról, zsidókról, de milyen - tanítani való, de megtanulhatatlan - egyszerre külső és belső (empatikus) látással! - (nem is lehet anélkül igazán író, az író!) - majd megint önirónia, az iró mint szakácskönyvi tétel, hogyan készítsük-fogyasszuk el, aztán paródiát (alias Karinthy Frigyes...)
jaj, de sokat lehetne-kellene olvasni! holtaktól-élőktől - mindegy! Az irodalom ÉL(jen)! Csak születésnapjai vannak (legyenek)!
(2008. szeptember)
