ilyen nincs!!!

miféle régi reflex jött elő belőlem és késztetett majdnem arra, hogy járás közben, a székem és az ajtó közti futószőnyegen, mezitláb, egyet gondolva, cigánykereket hányjak vagy legalább egy kézállásba lendüljek, s abból hídba át, és úgy föl... persze, csak az első mozzanat volt meg hozzá, a gyakorlati keresztülvitel már elmaradt. De a késztetés ugyanaz volt, mint pár éves koromban, amikor akár egy akrobata, otthon, strandon, szinte bárhol, bármikor megtettem... s olyan magátólértetődő természetességgel, könnyedséggel és főleg hajlékonysággal... megáll az ész! de hol vagyok már ettől?, örülök, ha rendesen tudok járni, meg biciklizni. Pedig kellene, még többet mozogni! legalább úszni! De hogy maradt meg bennem ez a késztetés, mi hozta elő...? A lassan 2. gyerekkor...?!

Azért a cigánykereket nem merném megpróbálni már.... még a fejállást se. (bár olyan sokszor úgy tűnik, mintha a fejem tetején állnék, s forditva látnám a világot. Vagy lehet, hogy az állt a fejetetejére? ki tudja... a végeredmény ugyanaz. Azt hiszem, olykor, nem vagyunk egy irányban...)

(2011. szeptember 14.)