már ebéd közben olyan álmosság jött rám, hogy egyszerűen nem bírtam tartani a fejem a nyakamon és egy párszor - etikett szempontjából eléggé el nem ítélhető módon - leraktam az asztalra a tányérom mellé. Gondolkodtam az ebéd utáni kávén, hogy az felébresszen, de amióta újra elkezdtem kávézgatni s ezzel majdnem egyidőben újra kezd össze-vissza és hevesen verni a szívem ébredéskor - inkább leálltam vele... gondoltam, ha álmos vagyok, akkor aludjak, akárhány óra is van, úgyhogy -álomkóros hazakarikázás után- lefeküdtem, s vagy 2 órát szunyókáltam is.
soha nem volt problémám az alvás (tulajdonképpen most se az, inkább az a baj, hogy többet is aludnék mint kellene - de hát minden baj, ha túlzás - bármilyen irányban is. az álmatlanság éppúgy mint az aluszékonyság...) de fiatalon biztos, hogy problémamentesebb volt ez az alvásügylet is, legfeljebb az jelenthetett problémát, ha nem aludhattam objektív okok miatt - tanulás, munka, stb- annyit, amennyit szerettem volna. Most általában annyit aludhatnék, amennyit akarok. De nem akaródzik hamar lefeküdni, befejezni a napot( egy kicsit babitsosan is, ősz és tavasz közt:

"mint a pajkos gyerekek, ha még nem
akaródzik lefeküdni szépen,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
s rájuk nem zeng: »Paplan alá! Hajjcsi!«
(Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! )

aztán másnap meg, ébresztőóra nélkül, de mégis hajlamos vagyok korábban ébredni, mint kéne... talán. De az is igaz, hogy csökken az alvásigény, ahogy nő éveink száma. (ezt anyukámtól hallottam mindig, csodálkozván, hogy mennyivel kevesebbet alszik, mint én - én 12 órákat is képes voltam...! pláne hétvégeken)

az álmaimra viszont sokkal jobban emlékeztem, most csak hébe-hóba, de annál élesebben, mert ezek mind fontos, üzenő álmok - szerintem. A napokban anyuról álmodtam, tudtam, álmomban, hogy már nem élhet, és el is tűnt nagyon hamar az álmomból, ... annál meglepőbb, hogy Floridából ezután kaptam egy levelet, régi ismerősünktől, aki fontosnak érezte megírni, hogy anyukámról álmodott, a történetre nem emlékszik, csak arra, hogy sokáig volt vele az anyukám, és ez jó volt... (kicsit irigyeltem...)(én az ő anyukájával beszélgettem sokat, életében...)

az az érzésem, hogy többet kellene aludnom, és többet álmodni is - illetve jobban emlékezni az álmokra... semmiképp se szabadna sajnálni az időnket az alvásra, mert megtérül - és kell is a testi-szellemi regenerálódáshoz. Jó lenne, ha a nap 25 órából állna, de akkor meg a 26 óra kellene... és aztán az se lenne elég... (mint ahogy , attól tartok, a végén, az élet se... (.."paplan alá, hajcsi!"...hm...)

azt hiszem, vissza kellene térni a természetes ritmushoz. az Elixirben olvasom - mostanában épp azért vettem egyet, mert fókuszában az alvással, álommal kapcsolatos problémák álltak, - szóval itt az áll, hogy "alvászavar azóta létezik, mióta feltalálták a villanykörtét, s ezzel felülirták az alvás ingerét, a sötétséget." Anyukámtól is hányszor hallottam, mikor sokáig fent maradtam, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít(ana). Most azzal is igazolódik ez a tapasztalat, tudományosan, hogy a "sötétség hormonja", a melatonin termelése éjfélkor éri el tetőfokát, utána leapad, pedig ez erősiti szervezetet... a segitségével lehet/ne igazán regenerálódni... alvás közben.

No, aludjunk, megpróbálok időben lefeküdni... majd beszámolok az eredményről...

(a mellékelt rajz nem CSAK illusztráció, lányom rajza 2001-ből, a "csillagok és villanykörték " c. képzőművészeti kiállitásáról , gimistaként, 16 évesen, akkor még nem dőlt el a pályaválasztása, nyitva volt a grafikusság felé is... de a rajzok most elgondolkodtatnak, tematikájuk miatt is...) (mindenesetre a rajzon megtörténik az "éjfél előtti alvás" vagy valami afféleség, ha nem is "sokkal előbb, és nem is "szabályosan")...