a régiek emlékére

hörpinteném fel

e kávéházi szegleten

ha izlene

de nemédes

agyoncukrozva se

ó, boldogtalannak tűnt

megboldogult  édes

boldog hatvanas évek!

ó, az a nyár, az elején

vasfüggönymögötti nyugaton

apapótló nagybácsi

vendégszerető capuccinói

meghitt kávéházi asztalokon!

hazatérve mindent

megirtam, ahogy kérte,

egy krónikásregénybe'

még a capuccinókat is....

de a kéziratom

a lektor visszavetette

kijavitván a szót capucinerre

mondván márpedig

capuccino nem létezik

(ha egyszer ő nem ismerte)

mostanában mindenki

capuccinokat rendel

fennhangon körültem

tudják már mi az

de annyimindenről

fogalmuk sincs

arról ami volt

s elfelejtik

mi régi evidencia

s nem csak "szimpla"

(bár az mára könyvcim lett

múltidéző s romkocsma)

a nagybátyám?

idegen föld alatt

(a szűlő- kivetette)

levele mind

megmaradt,

magyar nyelven,

remekbe szedve

akár kéziratai...

drótsövényekről

s függönyökről,

s meg- az enyém is

miben a capuccinónk

sorra capuccinerre

lett javitva

(mert mások

mindig mindent

jobban tudnak

a mi életünkről is)

Ó, boldogboldogtalan

elszállt ifjúkorom!

keleten s nyugaton...

nyugalom!

fenékig kiittam

akkori italom?

milyen erős volt

coffein nélkül is....

és keserédes

cukortalan...

ezt a mai capuccinót

mai asztalomon

inkább meghagyom...

hetvenkét évesen

magam.. magam...

ihatatlan!

(A Régi jobb volt!)