„Este várlak”
egy régi, kézzel irott üzenet
utolsó mondata...
most fiókom legmélyéről
elém esett...
már el is feledtem
hogy volt ilyen
már majdnem azt is
aki irta
s azt is
hogy kinek
pedig
ott a nevem
az elején
felkiáltójellel
a művésztelep ajtajára
volt kiaggasztva
az üzenet
már emlékszem
el is szégyelltem
kicsit magam
letéptem gyorsan
látszik is
a papír bal felső
sarkában a
tépés nyoma
csonka a papír
de lám eltettem
ha magam elől is
elrejtve
de most a kézirás
festői vonala
szívem hasogatja
Julika!...
Este várlak.
Hol van az az este?
Hova lett ?
S hova lettünk...
Nincs több este
holott már csak
estéim vannak
hovatovább
s haláljóslatom
forditva
telt be
születésnapod utáni
napon vagy este
azóta nem vársz
se engem
se senki mást
bár én haltam meg
majdnem
végül téged vitt el
a halál
mint utólag megtudtam
de én visszafordultam
pedig majdnem újra
találkoztunk
odaát
egy távoli mezsgyén
egy öröktéridőben
hol nem kell figyelni
se órát
se utcák sorát
bár megint
elkerültük egymást
mint azt az első találkozást
barátainknál
mikor véletlen odaaestél
s én is előbb odaestem
egy spontán ötlettel
vezérelve
új biciklimet tekerve
utcák során
de én rohantam haza
vissza, tovább
(otthon nem szóltam,
hogy kimaradok)
s egész úton visszhangzott
sértett haragod
kiáltozása
„Aki menni akar,
menjen”
s sajgott a bicklikormányon
tenyeremen
erős szoritásod nyoma
elmentem
később
évek múlva
-mig el nem hangzott újra
egy végleges menj el-
évek múlva
-mig el nem hangzott újra
egy végleges menj el-
pár boldog esténk
mégis csak lett
szerettél egy asztalnál
enni velem
inni nem
bár egyszer
elittam előled
a poharadban maradt bort
nehogy megártson
de többnyire szavaid ittam
magányos madarakról
s fákról
meg a dalolásod
szerelemről halálról
Duna két partjáról
szép metaforáid rólam
szép metaforáid rólam
s ölelkező csókok közt
hogy „minden izületünk
egymásnak termett
ugye érzed...”,
--
--
Hány este
szakadt félbe
szakadt félbe
maradt függőbe
ment feledésbe
s most újra lett...
és már mindig
este lesz
mert
azon a papiron
ott a jel
kalligrafikus betűivel
hogy este vár...
immár
mindörökre
immár
mindörökre
