összeszámlálnak
haláltáncot lejtenek
ki következik?

..........

Beszámolókat várnának tőlem, a tegnapi érettségi találkozónkról...

A rövid és lakonikus haikun túl , úgy érzem nem tudok többet irni, mert nem lehet...

(jut eszembe Wittgenstein is, aki szerint amiről nem beszélhetünk, arról hallgatni kell)

De azért valamit megpróbálok még elmondani, mert fontos, és ha nem is KÖZ érdekű, de 70 fölötti öregekre érvényes...

Bár  valamennyien egy ilyen találkozón nagyjából egyidősek vagyunk, naptárilag... némi eltérés van, habitusban, gondolkodásmódban, külsőben is... de most nem is ez a lényeg...

Az öregedés (tulajdonképpen egy idő után ) természetes életfolyamat, senkit se  kerül el. Csak azt, aki nem éri meg... S közülünk már  tizenegyen..! a 44-ből.

Ki lesz a következő?  bukott ki  egy (gyerek)orvos osztálytársnőm száján..

Ki tudja... De minden találkozón kevesebben vagyunk.

Van, aki eleve azért nem jön el, mert nem birja elviselni, hogy "megöregedett". (Dehát épp azért is kellene, hogy lássa, nincs egyedül."...Ez a sorsunk.

Persze könnyebb lehet mindezt elviselni, nekünk, akiknek vannak utódaink, de illúzióink erre a korra már senkinek nincsenek...

Tudjuk, sejtjük, érezzük (immár kész a leltár), hogy halálodra (sőt már előbb, öregségedre is) végső soron magad maradsz... (mégha akármilyen rendesek is a leszármazottaid)

Ezt látom mindenkin, van aki mondja is... Talán akiknek van Baucisuk, vagy Philemonjuk, látják csak , hogy egymásba legalább még kapaszkodhatnak, de az se zökkenő- és feszültségmentes ...)

Miért is láttam a mulatozást a vacsora után egy pillanatra haláltáncnak és hamisnak a dáridózós éneklést?- hát ezért. A hanyatlás hamis és disszonáns, de elkerülhetetlen, akár akarjuk leplezni, elnyomni, akár nem... s nem lehet örökké szilveszterezni ...

Azért én is elénekeltem, és énekeltettem volna mindenkivel (de sokan nem nagyon ismerték, már(?)

régi kedvenc dalom:

"Lovamat kötöttem piros almafához

Magamat kötöttem gyönge violámhoz

Lovamat eloldom, mikor a Nap fölkel

De tőled violám, csak a halál old el..."

de már nem irnék (dijnyertes) szinpadi  forgatókönyvet , és nem  adatnám elő a diákszinpadosaimmal, (mint annak idején , ifjú tanár s rendező koromban) - olyan cimmel és tartalommal, ami felesel e dal utolsó sorával... "...csalk a halálold el"?..."...még a halál se..." . (Már jóval előbb is...  eloldunk... )