reggel olvastam a hirt... hiába irták oda, hogy 102 éves korában... megrenditett, kibillentett, hiszen én azt hittem, hogy Radnóti felesége, "Fifi néni", Fanni... örökké él..
talán igy is van, Fanni bizonyosan halhatatlan... a versek örzik halhatatlanságát
de olyan jó s megnyugtató volt tudni, hogy él, köztünk van, ha elzárkózva is...
két éve én is részt vettem a szokásos Radnóti menet utolsó etapján a Pozsonyi úti ház előtti megemlékezésen, ahol a Dr Radnóti Miklós cimtábla mögött lakott, ugyanabban a lakásban....... fel is néztem egy párszor a sejtett ablak irányába... elég és felemelő volt a tudata is, hogy ott van mögötte, valahol...
meg jártam az MTA kiállításon, ami az ő adománya révén jött létre , féltve őrzött kéziratokból, dokumentumokból
És - bár nem ismertem - bevallom úgy gondoltam mindig rá, mint közeli ismerősre
A családi sorsunkban van közös találkozási pont. Az én anyám is egy bori munkaszolgálatos özvegyeként élt ... és halt ( ő már 25 éve) de ő is hű maradt a férjéhez, és nem ment újra férjhez, mert nem akarta, hogy gyereküknek (nekem ) "mostohaapja" legyen.. Fanni hűségesen ápolta, gondozta a költő emlékét, s szellemi hagyatékát... és emberi méltóságát,
És van egy családi legenda, ami szerint talán a nagynénikém fel is vette vele kapcsolatot, még 1960 körül, mielőtt egyetemre mentem, de erre sose mertem igazán rákérdezni, megmaradt kétes hitelű legendának.. de beleillik nagynéném habitusába. És - ha tényleg igaz -, Fanniéba is... Mint az anekdoták, amik vagy megtörténtek, vagy nem - mindenképp jellemző azokra, akikről szól:...jó emberek voltak mindketten...
De én pl el se tudtam volna képzelni, hogy a versek Fanniját valóban ismerjem, bár nem bántam volna, igazán, ha Fifi néni egyszer csak megjelent volna előttem a Pozsonyi út egyik hétköznapján (bár az már attól ünnep lett volna!)
Irt erről egy meghitt verset Kántor Péter is (ki tudja a valóságban is megtörtént-e , de most már ez is itt marad, örökre:
"A Pozsonyi úton jön nyárra tél, / jön szembe Fanni, a haja fehér"
ha a valóságban el is ment,
és főleg Radnóti verseiben: "mozdulatlan és örök"
és várja a költőt szőkén a rőt sövény előtt már nem is feltételes módban tán...
remélem, hogy végre találkoztak....
velünk itt maradnak.
