a természet feltartózhatatlansága határtalan   mit neki szélvész hóvihar     ha egyszer tavasz van   pattannak a rügyek nyilnak a levelek s virágok szerte a változékony ég alatt   lesz, ami lesz az a fő hogy tegyék a dolgukat    

ma láttam egyetlen ibolyát     

 hát mit tegyek mindig, mindenhova rávetül az árnyékom ha süt a napocska....        

            lesem a napot örülök ha süt alá, elé  ülök boldogan   de mikor jön a fordulat? akkor menekülök  előle az árnyékba?   semmi se állandó ugyanannak örülsz mitől menekülsz csak más időben   majd megfigyelem... de most még megyek a napra! s nem előle...      

      ha először látnám lecsupaszodva  az ágakat   megrémülnék: ez a vég!   de mivel  nem igy van, tudom:   jön a tavasz és minden halad   az újralombosodás felé    

          még itt ülök a napon tél van - nem várom a tavaszt ha isten igy akarja (vagy a sorsom) úgyis itt talál - sőt lesz még nyár is - ki tudja?   ez a nap olyan bíztató - még ha fúj is a szél, néha      

 ősszel a levelek lehullanak de a fa megmarad tavasszal új leveleket kap   levél vagy fa vagy?!  

   bolyongok a városban   napról árnyékba, padról padra mint egy hajléktalan, azaz kerttelen, udvartalan, háztalan - boldogtalan   de azért - bár nem zavartalanul, de - élvezem a friss levegőt a tavaszt,    Az életet    

Szeged is szép (szebb?) tavasszal. A megújulásban... A régi alma mater, mint valami rózsaszinű várorom... a fák közül előbukkanva   de többnyire eltakarja az új(abb) egyetemi épület a (JA) TIK - egyszerűbben szólva: az egyetemi könyvtár... lányom már ide-     én viszont a…

vers       hálás vagyok én minden percért mi élettel megtelik a tavaszi lágy napsütésért egy jó esspressóért egy teraszért mindenért igen, az életért (míg van belőle épp elég)