echoes from the big bang (BICEP2 Collaboration, 2014) (Szijj Ferenctől)

„A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel."

Ez volt a második gondolatom, amikor megláttam Szijj Ferenc nekem küldött képét: T. S. Eliot verssorai. Az első gondolatom a tanácstalanság volt és a meglepettség: mi ez? A képek nagyon ritkán szoktak „inspirálni", akkor már inkább a zenék, de azután mindig kell egy kis csönd, hogy megnyugodjak, és csak azután lehet írni. A képek hidegek. Ez az ábra viszont nyugtalanító. A világ keletkezése: bumm vagy nyüszítés? Azt gondoljuk, a természet és a matematika képei túl vannak rajtunk, de mi vagyunk azok, akik szépnek látjuk őket. A nagy bumm utáni tétova rajzás, ezt látjuk, mert ezt szeretnénk látni ezen a képen. És egyáltalán: most akkor kezdeni kellene valamit az inspiráció szóval. Ezt a szót azóta használjuk, amióta már nem merjük használni az ihlet szót, mert már kínosnak találjuk, a jelentése viszont visszakúszott ebben a régi-új ruhában. Vessetek meg, de szerintem van olyan, hogy ihlet. Csak éppen senki sem találta meg még azt a pillanatot, ami a tétova rajzás előtt van.

René Magritte: Tisztánlátás

Mindig akartam valamit írni Magritte-ről, erről soha nem beszéltem senkinek, mert féltem, hogy akkor majd nem megy, de eddig még tényleg nem ment, úgyhogy végülis most már el is mondhatom.

Magritte képeit mindenki ismeri, faék egyszerű rejtélyek. Engem gimnazista koromban ejtett rabul, emlékszem, úgy éreztem, hogy van egy saját Magritte-om, és szinte féltékeny voltam a világra, amikor rájöttem, milyen népszerű. A különutas szürrealista: a látnok-szerepet játszó fiúk között egy polgár. Valaki, aki azt játssza, hogy polgár, aki a hétköznapi szerepeket feszíti addig, amíg megmutatkoznak azok eleve adott abszurditásuk. Voltunk Brüsszelben a nagy életműkiállításán és a lakásából kialakított emlékmúzeumban. Ott hosszan álltam a belső udvarba vezető üvegajtó előtt, ami mögött, úgy tudtam, a Tisztánlátás készült, ez a szinte már durva, mégis felejthetetlen kép. Egyszerű, mint egy vicc, hogy hogyan lesz a tojásból madár, mégis megfejthetetlen az őket összekötő ugrás. Az ihlet mint szigorú realizmus. Tétova rajzás, mi más.

Vida Kamillának küldöm Edgar Degas-tól az Abszintivók című képet.

A Litera Inspiráció című új sorozatában az irodalmat a vizualitással társítjuk. Kortárs írók, költők mutatnak be őket inspiráló képzőművészeti alkotásokat, festményeket, grafikákat, fotókat; és küldenek tovább egy-egy inspiráló képet egy általuk választott másik szerzőnek, stafétában. Sorozatszerkesztő: Seres Lili Hanna.