És megint a rózsák. 
És megint a nyár. 
Még észreveszed?

Egyre sűrűbben. 
Fut az év. 
És egyre rövidebb.

Lassan kifogysz az időből. 
Kifogyok. 
No és mi lesz?

Mi lenne? Az, amire azt mondják, természetes.

Szóval, eltűröd? 
Nem. Csak kibírom azt, ami tűrhetetlen.

És mivel készülsz rá? 
Semmivel. 
Most is mi van a kezedben?

Hát az, ami szokott. A cigaretta, a pohár, a toll.

Persze, a szánalmas kacat, amihez ragaszkodol, 
A személyes holmi, az emlék, az arcok, a tulajdonod.  (...)
.

 De konok vagyok és még mindig gyűjtöm azt, ami megtelít, 
És konokul nem akarok lecsupaszodni a lényegig. 
Tudom, kifogyok az időből. De nem akarok kifogyni 
Abból, ami a hideg esőben is tán fel tud majd lobogni....

 Kifogysz az időből. Készülj, mert készül rád az, ami vár. 
És mi lesz addig? 
Megint a rózsák és megint a nyár.

 (Vas István : Párbeszéd két ismeretlen  között ) 

aliz2. :: 2010. jún. 9. 1:09 :: 4 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: fotok, vers