erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

SZELLEMI SZÜLŐFÖLD 2008

2022. május 10. - gond/ol/a

 

 Vannak emberek, akikért több város is verseng, hogy sajátjának mondhassa. Legeklatánsabb eset Petőfié, aki jól lehet, hivatalosan Kiskőrösön született (meg is néztük a szülőházát lányom egyik tanulmányi kirándulásán, ahova én is mentem kisérőként - hát nem volt semmi, látni azt a kis házat), mégis Kiskunfélegyházát emlegetik "születése helyének", némi a 2 város közti marakodás után., - mert hogy saját bevallása szerint is - szelleme ott kezdett nyiladozni. - József Attila is Makón lett, gimnazistaként, költővé.

Lator László - ki ma este a makói városi könyvtár vendége volt , s szereti Makó őt is makainak titulálni, kisajátítani, maga is azt mondja, bár nem szülővárosa Makó (mert az Ugocsa), de Makón lett szellemileg nagykorú, valóságosan (hivatalosan egy fogolytáborban) 1945 végén, a háború után került Makóra voltaképp, de itt kellett mindent újra kezdenie. Iskolába, gimnáziumba járni. Jó hallani, ahogy Lator "nagyszerűnek" titulálja az (igaz:) akkori gimnáziumot, ami eleven szellemi közeg volt, de az volt akkoriban az egész város. (Ilyenkor egyszerre szoktam örülni, és szomorkodni - mert az volt, de már -kimondva-kimondatlanul - nem az... még ha a könyvtár olvasótermét zsúfolásig meg is töltöttük... Milyen is lehetett a gimnazista Lator Makója? (akkoriban jöttem én is haza, anyukámmal, "a háborúból", 2 és fél évesen...) Olyan pártfogói(k) voltak, akik még Juhász Gyula és Móra Ferenc baráti köréhez tartoztak. Diósszilágyi Samu bácsi (még emlékszem én is a magas, vékony, cvikkeres, sétabottal járó bácsira, kórházigazgató volt, de a művészetek pártfogója is, Hollósi Kornéliáról könyvet írt pl, lelkileg ő istápolta az öngyilkos kamasz József Attilát a kórházban, meg Móra depresszióját is ő pátyolgatta (az író művei alapján, ki hinné, hogy volt neki.) Kelemen Ferenc  (Feri bácsi), rá is emlékszem, széparcú, fehér hajú bácsira, emléktáblája a Szegedi utcai ált iskola falán (odajártam én is, lányom is, csak azóta nevet meg egyeebet változtatott egy párszor) Hajnal Miklós gyógyszerész, iker lányai után ment ki Izraelbe, emlékszem, mindig lehajolt hozzám, mosolygósan, a fehér köpenyében... Valamennyien támogatták ezek az "öregek" a kultúrát, az irodalmat, Latorékat is...  A zenét is! (Korábban Diósszilágyi munkálkodása révén hangversenyezett Makón Bartók Béla, Fisher Ani) (Én Fischer Anit egyszer , a Zeneakadémián, nem hittem volna, hogy volt idő, amikor nem kellett volna felutazni Pestre, hogy hallani lehessen!)  Szellemi központ volt Makó. (Nagyon erősen érzem ezt a "volt"-ot) A gimnáziumban is eleven szellemi élet zajlott: önképzőkör (ez még a mi időnkben is...l. régi naplóm, épp ez a bejegyzés ezt is emliti). Volt Latoréknak egy József Attila Társaságuk is, ami később városivá lett. (lásd korábban -tavaly szeptemberben - volt erről is egy előadás a könyvtárban....) "Makói fiatalok" volt a nevük, irodalmi esteket tartottak... Aztán jött a 47-48-as fordulat. (És én akkor kezdtem általános iskolába járni)

 

Makó Lator sok versében visszaköszön... "az út felett imbolyognak a tehenek"... (én is láttam, tátott szájjal, a barátnőmék utcájában , a töltésközeli Révész utcán a hazafelé tartó csordát, ahogy porzott alattuk az út, lábuk se látszott (mint  valami porzó Munkácsi festményen.)

 

 

Aztán a Toldi utca 36, (arra felé meg lányom osztálytársai laknak)

S ez mind költeményelem lehet. (?!)...  "Ó micsoda édeni tájon / vetett lángot ifjúságom!"

De a legdöbbenetesebb a "Kálvária utca jegenyéi"... Mert hogy - el is hangzik itt és most:- a jegenyéket azóta kivágták. De a versben megmaradtak! Megmaradnak...Akár a "jámbor dicsfény a házak körül" , még ha le is bontották már azokat a házakat... A dicsfényük már megmarad.

És hiába a végén a szemérmes vers, Lampedusa  mottójával: " A herceg(!?) halála - csak hogy ne kelljen közvetlenül beszélni arról, "amit az ember érez, és megszenved és felkészül rá az én koromban" - mondja most a 80-on túli költő, a vers elhangzása előtt, mintha nem tudnánk, hisz mindannyian gondolunk rá "egy bizonyos kor után".... ahogy Lampedusa "hercege" is -..." Hát persze, tudta, így kell lennie."..."Hogy vele is megeshet"...,"Hát persze, tudta, fárad az anyag/ ma itt bomlik meg, ott feslik ki másnap,"... "nem őriz meg magából szinte semmit" .."és ismerős arcát elveszti végül"... 

Hát persze, mindig jött egy-egy előjel,/ hangok, neszek. De győzte még erővel. /Most elnyomhatatlan, most egyre hallja, / hogy fut ki végképp az élet belőle,/ nagy hullámokban, zuhogó morajjal."..."mielőtt még a káprázó magasba / vonja fordított gravitációja"

 

Igen,  mielőtt.... és mégis, itt nincs miután!... a vers örök jelen.

Ha rajtunk múlás üli már torát,  te ő megmaradsz...

(Akár Keats görög vázája rajzán a csók előtti nem-múló, örök pillanat a két örökké ifjú közt...

Szép ifjú! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány" )

 

 

aliz2. :: 2008. máj. 8. 21:10 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: irodalomJOZSEFkolteszetkonyvkulturaLATORMAKOmultPETOFIvers

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr117827933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása