olvasom az archaizáló novellát az interneten (levelet koródiából (értsd kórházból) ismerem a szerzőt (aki itt "édes nénje"), majdnem kortársak vagyunk, ő pár évvel többet tudhat magáénak, ugyanabba a gimnáziumba jártunk, egy városban élünk..., és olvasás közben jövök rá, hogy azt az öreg dámát is ismerem, akiről ir... :
"...Ideje hazatérnem. Régi medicináim hathatósabb újakra cserélve, szívem rángásai csillapodóban, a kórodában csupán egyetlen tennivalóm vagyon: búcsúzás egy öreg dámától, ki a sarki szobácskában fekszik, egyedül. (...)
nagy műveltségű, tanult személy, a magyar irodalom és latin nyelv tanára,
az én magyar-latin tanárom ugyanő volt! Nelli néni! (később kollégám is). Pár hónapja találkoztam a lányával a Sparban, kérdeztem is, - mint mindig - hogy van anyukád, megnyugvással hallottam a válaszát, hogy jól... akkor még nem lehetett kórházban... Mi történhetett?...
...Összeszoruló szívvel állok meg ágya mellett.
Kicsire fonnyadt teteme fölött széna- és levendulaillat szálldos (...)körötte nyoma sincs az elmúlás émelyítő párájának. Reggelente szépen megmosdatják, hálóruháját naponta cserélik. Ma fehérben vagyon, kis apró kék virágokkal, nefelejcsekkel behintett könnyű ingben. (...)
A Gymnasium ódon épületében...tőle tanultam Grammaticát és Stilisticát (...) ez öreg hölgy – ki akkor még ifjú vala – (...)képes volt a Poetica szépségét felmutatni nekünk.
Állok szavaszakadt, néma Sybillám fölött. Oh, mennyi mindent szeretnék kérdezni tőle most, hogy már az életből is maturáltam, ő azonban hallgat, mint a sír. Teste különbféle csövekre pányvázva a lét és nemlét határmezsgyéjén hever, lelke a Styx zsombékos deltavidékén bolyong, félig nyitott szeme átlátszatlan opál, s hogy inkább él, mintsem holt, csupán a szeme sarkából szivárgó nedvesség sejteti. E könny-erek talán-tán azt jelezik, hogy öntudata vissza-visszatér. Reménylem, épp mostan is itt jár, s hogy ajkammal hűvös homlokát érintem, elér hozzá hangtalan üzenetem.
Ó jaj... -olvasok, nem tudván nem referenciálisan - Nelli nénit látva a kórházi ágyon... és a novella végén, az "epilógusnál":
P. s.: Most vettem hírét, hogy öreg barátném bolyongása végéhez ért, Charon csolnakjából kiszállt a túlsó parton
csak folytatni tudom... a tőle tanult babitsi sort... "... meg kell halni, meg kell halni..."
Megyek fel a városba, útközben be a postára, egy boriték vár a gimiből, február 17-én gombavató bál, arra invitálnak, az épületen két zászló leng: a nemzeti szin és egy sötétebb, de nem, nem gyászlobogó, hanem sötétkék, csillagos, európai, bemegyek az épületbe, régi tanitvány, majd kollega , akivel összetalálkozok, mit tudsz Nelli néniről... elment, úgy rémlik neki.... bent az irodában tudják is, mikor, még a múlt évben , december közepe táján. Le kell ülnöm. Remegő térdekkel. Hát akkor biztos. Nem "fikció"! És "nyomdai átfutás" miatt még a temetést is lekéstem.. Az igazgatóval is beszélek, futólag, (ő ott volt a temetésen), egy fiatal kollegával jön, aki mosolygó közönnyel hallgat bennünket, ismerte Nelli nénit ? Nem.(Látom!...) Kint a falon a márványtábla , az elhúnyt tanárok emlékére, az Ady idézettel ("másokért élünk...")... találó idézetet javasoltam(?) ... Megyek kifelé, mindenki órára siet, az aulában körbe állnak a diákok ("a mindig újak"). Készülnek a nyitótánccal a gombavató bálra...
Nelli nénit ők már biztos nem ismerték..
-------------------------------
AZÉRT VAN ABBAN VALAMI FATÁLIS ÉS STILSZERŰ, HOGY IRODALOMTANÁROM HALÁLÁRÓL EGY IRODALMI MŰBŐL, MÉGHOZZÁ TANITVÁNYÁÉBÓL... ÉRTESÜLTEM...
az 50. érettségi találkozónkra még meg tudtuk volna hivni...
ez a fotó itt, a 15. találkozón készült, 1976-ban. (talán épp a temetőből jövet, a
Kálvária utcán, mert már akkor is voltak halottjaink)
Mi voltunk itt annyi idősek kb. , 30-asok, mint amilyen fiatalon tanitott bennünket a gimnáziumban...
De még itt is milyen fiatal(os), a biciklijét és egyben a virágcsokrunkat könnyedén tartva, kimosolyog a fotósra, (rám), mintha mondana is valamit közben... és agilis és aktiv.. és energikus..., mindig mindenre, mindenkire odafigyelő...
Aztán megöregedett.
De még akkor is eljárt (hozták) esetenként jelesebb irodalmi eseményekre...
Jó volt látni... tudni, hogy ő is jelen van...
Most már hiányzik.
aliz2. :: 2012. febr. 1. 18:52 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: gimnázium, irodalom, kapcsolatok, nekrolog, tanitás
