van egy csomó varrni, javítani valóm, ma - hives, borongó őszi nap - nekiálltam... egy gombot felvarrni a melegebb kardigánomra.
nem nagy ügy. Ha be tudod fűzni a tűbe a cérnát. Ha eltalálod azt a kis tűfokot, ha nem kell ezzel hosszú perceket kínlódni, míg végre egyszer csak, alig hiszel a szemednek -aminek a romlása mindennek az oka - és sikerül!
emlékszem , anyukám milyen gyakran kérte, ugyan Julikám, fűzd már be ezt a cérnát - és milyen könnyen ment, csak úgy félkézről, félszemmel, s már mentem is tovább, és nem is értettem, miért is olyan hálás érte...
pedig ő milyen nyugodtan kérte, milyen türelmes volt... (nomeg jobban is varrt, mint én)
engem dühít ez a tehetetlenség! hát még ha a sok szemüvegem közül egy sincs kéznél... és egyáltalán, miért kell nekem szemüveg?... mi ez a romlás?!
de hogy a jószemű és kreativ harmadikos kislányomnak technika órán miért kellett 2 dupla órán át kínlódni, mig végre a 3.-on a keresztszemű hímzését elkezdhette a kongréra, ma sem értem. Hogy miért nem segített neki... a szigorú tanítónéni, pedig kérte, de hajthatatlan volt...(vagy ez volt a pedagógiája, hogy magától jöjjön rá, magától tanulja meg ... ha már én, az anyja se tanitottam meg rá?)
most már kérhetném én is a lányomat, mint anyu engem, csakhogy Szeged messze van, most (hétvégi) este meg már, mire hazajött, nincs kedvem villanyfénynél varrogatni, még segítséggel befűzött tűvel se
"könnyebb egy tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."
egy tevének!? az én tevémnek biztos nem!.... de még szerencse, hogy nem vagyok gazdag!(persze, "tevém" sincs.)
szúcs édua rajza
aliz2. :: 2007. okt. 19. 21:19 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: epizod, idojaras, irodalom, mult, otthon