a péntek este tán legbensőségesebb, legszebb szertartása (volt): az apa megáldja a gyermekeit, az ősi papi áldás szavaival: „Áldjon meg az Ur és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel! " -

anyukám gyakran számolt be ezekről a hetente ismétlődő ünnepi alkalmakról, amikor apukájuk -  megáldotta, 5 testvérével együtt. Szinte a boldog gyerekkor szimbóluma lett az én szememben is ez a gesztus. Ő is sajnálkozva mondta, hogy én nem részesülhettem ebben (sem), nem ismervén se apámat, se nagyapámat... és olyan korban nőttem fel, ahol a vallás szerepe háttérbe szorult.

Ma viszont lányom részesült a rabbi révén az ősi áldásban. Miután "hivatalosan" is megkapta a zsidó nevét. "Tikva." (Reménység) Könnyes szemekkel néztem végig és hallgattam: "Áldjon meg az Úr és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!" 

És éreztem az ősök áldását is, valahogy - jelen voltak...

aliz2. :: 2008. aug. 30. 19:53 :: 8 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: epizod, kapcsolatok, lanyom