erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

LÁNY A PADON 2008

2021. augusztus 11. - gond/ol/a

 

együtt jöttünk el otthonról lányommal, de én tovább mentem a Sparba, ő meg haza, s én már vásároltam, mikor felhívott, hogy nem vitt magával kulcsot - mondom, most már nem rohanok haza (amúgy is fáj a lábam), várjon meg, üljön le a ház előtti padra. És vásároltam tovább, elég hosszan, már csak hazafelé menet jutott eszembe, hogy lányom kulcs nélkül nem tudott bemenni a lakásba, és a házunkhoz érve, tényleg, ott ül a padon, ahogy javasoltam neki... Szinte mozdulatlanul. Több mint fél órája?! Hihetetlen. Pedig de mennyire nem volt olyan gyerek, aki ottmarad, ahova teszik! Egyszerre százfelé szaladt. Azt se tudtam, hogy rohangáljak utána. És mindig máshova akart menni, mint ahova én, és egyáltalán mindig menni, szaladni akart és meg is tette! (Mondjuk, talán érthető is, épp a Spar előtti biciklitároló előtt egy kisgyereket láttam boldogan szaladgálni, míg anyja meg nem fogta, és be nem akarta gyömöszölni a bicikliülésbe, ordított is közben, mint a sakál, miért ordítasz, értetlenkedtek a szülők - hát persze, hogy ordít , védtem is meg... szaladni szeretne! - s rabbá tették...) - 

 



 

De vajon 20 év múlva ő is, önként fog "szófogadón" s nyugton ülni egy padon, mint az én egykor örökmozgó lányom?

Mondom is neki, hihetetlen, azóta, itt ülsz?

Igen, mondja, de közben írtam egy verset.

Elkértem. Revidiálnom kell, amit a mozdulatlanságáról mondtam, míg a padon ült, nagy utat tett meg...  A vers címe: 

"Napforduló"

Egyre rövidebb fájdalmak jönnek /és egyre hosszabb nappalok

Egyre inkább elfelejtem, /amit tegnap tanulok.

Egyre kevésbé érdekelnek /a  fák, virágok, zöld füvek.

Egyre többször mondom halkan, /ha kérdezik, a nevemet.

Egyre több a hó a parkban, /egyre több szín egy avarban,

egyre több fény vág a lombon /megszólíthatatlan foltot.

És igen. Már néha félek, /mi van, hogyha nem veszítek,

hogyha minden fénybe vonva /dermed, nem húz szép vadonba.

Néha hideg még a hajnal, /de tudom, hogy nem várhatok.

Egyre hosszabb lesz a nappal, /rövidebb a fájdalom.


 

aliz2. :: 2008. aug. 11. 21:10 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: emlekezesepizodfotoklanyommult





A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr2416657042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása