tegnap megint jó kis irodalmi beszélgetésben volt részem az online (meg a járvány?) jóvoltából

Rakovszky Zsuzsa magvetős verskötete (összegyűjtött?) kapcsán - sokatmondó cim: Állapotváltozások

Szabó T Anna beszélgetett vele, tiszteletteljes  elfogódottságból néha a másik végletbe esve

túlbeszélte kicsit az alanyt (de azt mondja illetékes személy, hogy R-t nem nehéz, sőt kell is, mert amúgy szótlan- de szerencse, hogy ir, és engem is meg-megérint (akár regénnyel, akár verssel)

most is pár verssorával, különösen az emlékidézőkkel (amik részben közös élményeink)

(egy-két év elcsúszással a javamra)

pl mikor legelső emlékéről faggatta Anna, akkor egy érdekes esetet mondott el, mikor anyja este valami zöld lyukas szvettert adott rá (?), s megjegyezte a bébiszittere , olyan mint egy kis szeglény koreai...ők nem is tudták ezt a mondatot hova rakni ,de én tudtam, az 50-es évek legelején volt a koreai háború, és én emlékszem egy fogalmazásom zárómondatára: a ti katonáitok a mi békénkért is harcolnak...

aztán érdekes volt még számomra, hogy Anna egyfajta pesszimizmussal "vádolta" kérdezettjét, legalább is azzal, hogy nem optimista

mire ő vissza:

egyáltalán lehet-e költő optimista ?(ennek nagyon örültem, önzőn, engem is ért hányszor e vád, bár sajnos nem vagyok igazi költő, de a gondolkodásom azért lehet, s most megerősitést kapott, olyan)

eszembe jutott a janus pannoniusi, epigramma csattanó is:

"mert hivő ember költő nem lehet", inkább csak a megfogalmazás párhuzama miatt,? de érdekes módon, ahogy tovább latolgatták a dolgokat, erre is sor került; hogy a hit mégis csak egyfajta optimizmust, a hiánya meg pesszimizmust eredményez (leegyszerűsitve)

 szó volt világbavetettségről is, amit a ugyancsak számomra nem szimpatikusan a diktaturákkal magyarázott, pedig ez holmi diktatúrákon túlmutat...

holott ez egy el is koptatott egzisztencialista műszó...és sokkal általánosabb, univerzális jelentésben!

egyáltalán nem csak a diktaturákra jellemző, állapitotta meg szerényen R. is persze...

no és mélyen érintett még ez :"az emlékeit az ember sajnálja veszni hagyni"

hiszen ugyanazt érzem én is, a múlandóság legfőbb veszteségeként

csak hogy ő nem hagyja veszni, megírja

ezt teszem lényegében én is a magam módján V.ö. Devecseri:"a múlandóság cáfolatául"...)

(bár lányom nem érti, a múltkoriban azt mondta hogy én is extrovertált vagyok a magam módján, miért irok annyit,  nem tudtam neki megmagyarázni,hogy épp azért, hogy ne múljanak el az emlékeim nyomtalanul.... )