a Coopban néz rám ez az arc a Nők lapja címlapjáról, csak az arcot látom, a címet nem, úgy van rakva a lap, egymás hegyén hátán, valaki már kiszedte korábban, s csáléra rakta vissza... Állok előtte, és töröm a fejem, ki lehet, míg végre rájövök a cím nélkül is a KULKA:
Megváltozott! - mondom magamban
Kinyitom a lapot , és ez első szava is, kvázi címe: "Megváltoztam"
Nem hagy nyugodni a Kulka jelenség,,,,
Idegennek érzi magát... a tükörben
eszembe jut, egyszer láttam életemben (félig) civilben. az úttörőhöz lépcsőjén vitte vállfán a fellépő ruháját, sanzonokat adott elő este, sajnos nem néztük meg... de ahogy ott a lépcsőn láttam, csupa szorongás volt...
talán most már nem szorong
azt mondja, már nem fél semmitől, nyugodt
talán ez az igazi énje, és nem ez a "idegen"
--------
s hogy miben változott
a a végén, mintegy illusztálásképp:
Elmentem Párizsba, a keresztanyámhoz, ott él. Figyeltem az embereket, ültem egy teraszon, kávéztam és nézelődtem.Az öregeket nézem.Nyugdíjasokat. Bicegnek, Együtt érzek velük. Sajnálom az öregeket. A betegeket.
