szülői gondolatok - születésnapon

2015. október 05. - gond/ol/a

lányomnak ma van a 27. születésnapja. igazán "felnőtt"... 18 éves kortól nagykorú, s bár ezt némileg " kitoltam", illetve 21 éves koráig mindig -HA VICCESEN IS - hozzátettem, hogy Amerikában ez a kor még nem számit annak) 27 évesen az - amerikaiasan is - bőven... csakhogy egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, igy aztán -talán nem véletlen a két szó egybeesése - több ez mint azonos alakúság. egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, tehát bizonyos értelemben "gyerek" is... akárhány éves. Persze ez csak az anyák számára nyilvánvaló, és forditva nem...! illetve, akkor lesz nyilvánvaló ha e gyereknek is lesz gyereke...

reggel, elküldtem lányomnak az összemásolt , összegyűjtött fotóit, születésétől minden születésnapi fotóját, eddig 26-ot. (a 27.-t ő küldte mms-en), szinte észrevétlen , hogy mikor lett belőle "felnőtt"... az mms-t a könyvtár belső udvarán kaptam, előttem virágok, mögötte a szoborlány... nosza, gondoltam legalább fotózok (lányomnak, s majd emilben elküldöm, megújuló születésnapi jókivánságokkal, a szülővárosból, Isten éltesse sokáig!) virágokkal, a főtéren, a giminél, a Bartók iskolánál, a régi házunk előtt, a régi bölcsődénél, óvodánál, és úton, útfélen, ahol jártunk, de mennyit! (pontosabban akkor is bicikliztünk, sokáig, lányom hátul, a csomagtartón, csak úgy, egy lapos párnával alatta, s egyszer le is huppant róla az óvoda zökkenős átjárója előtt... jaj. és mikor riadtan elvittem az SzTK-ba, nem sérült-e meg komolyabban, nem lazulta-e ki a fogai?-de nem, nem történt semmi baj, nyugtatott meg a doktornénije, de én szomorú maradtam, ahogy késve bevittem az óvodába, és az én lányom erre mit csinált, megkérte a társait, hogy énekeljék el nekem közösen: Koszorú, koszorú, mért vagy olyan szomorú... És akkor is ő vigasztalt, négyévesen, mikor az anyukámat, a nagyanyját gyászoltam, a vállamra tette a kezét, amikor leguggoltam, és mondta, hogy ő csak azért nem sir, hogy engem tudjon vigasztalni"... )

a cukrászdában a teraszon, a szomszédos asztalnál, két nő ült, elmélyülten beszélgettek, egy fiatalabb és egy pár évvel idősebb, aztán a fiatalabb egyszercsak kikiabált az utra, örömmel: anya, gyere ide... ez (a találkozás) véletlen volt? teljesen... az anyát odahivta és 3-an beszélgettek tovább, - mint 3 barátnő

aztán az utcán láttam egy nálam pár évvel fiatalabb nőt az anyjába karolva sétálni,évek óta igy teszik, rendszeresen (a lánynak megvan a külön családja is) csak az anya egyre őszebb, törékenyebb (most mintha panaszkodott is volna épp valamijére)- de olyan meghitt egyetértés van köztük, mint két barátnő...

jó látni ilyeneket. megerősit, hogy jól ( is ) gondolom... hogy anya s gyereke barátok is... s persze azt is, hogy odafigyelnek egymásra és egymásra támaszkodhatnak bármikor és bárhol... (persze egy városban lakva könnyebb)

...nincs okom irigykedni, lányom , párszáz kilométer távolságból is tartja a kapcsolatot, most is, többször is felhivott, s már reggel, pontosan a születése évfordulójának percében... megköszönni... (és szeretné is , ha közelebb, egy városban laknánk)

s "az egészséges, felnőtt szülői énnel rendelkező anya és lánya közt szeretetteljes, baráti és harmonikus a kapcsolat. A lány támaszra lel anyjában, mert felvilágosítja, megérti, segíti őt serdülőkori problémáiban és felnőttkori gondjaiban is."-olvasom a neten egy anyalánya -pszichológiai - weboldalon.

és Seneca miket irt szülőkről? "Légy hálás a szüleidnek, miként az isteneknek. Lelkedet az istenektől kaptad...Erények honnan is szállhatnak beléd, ha szüleid nem állnának melléd zsenge korodtól fogva, tanítva az élet elviselésére? Tudd hát, az egek felett trónoló istenek szülőket rendeltek melléd, akik éppúgy óvnak téged a földi bajoktól, miként az istenség védőszárnyai alá vett a maga égi birodalmában.

Légy hálás a szüleidnek, miként az isteneknek - a földön ők látnak el jó tanácsokkal és a szükséges útravalókkal.---Jótéteményeiket sohasem feleded - hiszen ők a kezdetektől fogva megértettek, és szabad szárnyalásod önzetlenül támogatták...Hálád, melyel szüleidet szerető gondoskodással és emlékezéssel körülveszed, az isteneknek mondott köszönet - amit tőlük kaptál olyan nagy, oly hatalmas, hogy nem zárhatod parányi helyre - magadba -, tovább kell adnod, hogy időtlenül éljen a világ örökösen forgó körpályáján. Igen tovább kell adnod, gyermekeidnek."...

"Az első jó, amit ember kap a földön: a szülői szeretet és gondoskodás - szeretettel kell visszafizetnünk, mégpedig kétszeresen: egyszer a szüleinknek, aztán a gyermekeinknek."....

elgondolkodtam: vajon én "visszafizettem-e" s eléggé az én anyukámnak... és vajon nem túlságosan is a lányomnak, ami terhes is (lehet) neki..., s vajon ő milyen anya lesz...

és elgondolkodtat a Tizparancsolatból ez is: "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön"... Ha jól emlékszem, Raj Tamás ezt úgy értelmezi, hogy gyerekeid látják, hogy viseltetsz te a szüleid irányában, és majd ezt adják vissza..., mint ahogy szülőként is - akaratlanul is - úgy fognak viselkedni a gyerekeikkel szemben, ahogy velük viselkedtek a szüleik... Micsoda felelősség, minden irányban... Azt hiszem, mindig önmagunkba kell nézni, legelőször is.... még jó, hogy az önvizsgálat napjait éljük most...