fehérbe öltöztem
természetes anyagokba
templomba nem megyek
a mienk lerombolva
mar ötven éve
a többi lábamnak
messze lett
a temető is messze
hova ilyenkor menni kéne
s göröngyös az út oda
veszett rókák fészkelték be
mint mondja
maiamiba szakadt
hazánkfia,
szülei megrongált sirja
szemben a nagyszüleimmel
jaj nagyapa és nagymama
rátok öregedtem
az életem hogy lett ily mostoha
számba kéne venni
rendbe tenni
a maradékkal
még kezdeni valamit
de nem tudok lehajolni
a földig, s hozzám se
hajol le senki
gerincem nem is engedi
csak majd esni
hullani
ahogy a gravitáció teszi
nem hittem
hogy így el lehet veszni
menet közben
cél előtt
kényszerpihenni
fájdalommal
várva mind rosszabbra
halál előtt
s ott ugyan mi vár
már újra sejtem
a semmi
vagy a minden
de oly mindegy
innen kiszakadás
és itt mit hagyok
valami maradandót
talán semmit se
tanultam szorgalmasan
s tanítottam hűen annyit
jó lánya voltam anyámnak is
valameddig
mert örökké
nem lehetünk azok
és anyának is
csak addig
míg felneveltem
s útjára engedtem
lányom szabadon
lányom ki már anya
én meg láthatatlan
nagyanya
egy hang a telefonban
esetleg skypon egy arc
van lábad, dolgozol
unokám ezeket kérdezi
s mi lehet válaszom
van, csak beteg,
dolgozott eleget
de már öreg
s nyugdijas is
fiatalabbnak kéne lenni
rohangálni vele
s tartani előre, fel
magaslatokig
nem hittem
hogy ilyen hamar
itt terem
az ut vége
s hogy már csak
ülni volna kedvem
vagy feküdni
vagy azt se
mert az is fáj
pedig élni muszáj
fáj a sok
félbemaradt terv
és az utak
miken járni
el se kezdtem
s nem is lépek már
rájuk soha
még összetakarítom
mit szétszórtam
lehet köztük kincs is
sok érzés és gondolat
egyebem nem volt
és nincs is
kár hogy nem kellett
annyira másnak
mint amennyire
adni én akartam
de nem akarom
hogy semmibe
vesszen
se hogy még
bent rekedjen
mit valaha
akartam
söprögetek
s mindent nem
szórok ki
még irok újat is
ha úgy adódik
valaki üzent bennem
még valami fontosat
meg kell tennem
míg engedtetik
kisunokám egyszer
talán elolvassa
s megtudja
ki is volt a
nagyanyja
hogy több szeretett
volna lenni
neki is
nagyanyább
nagyanyja
s talán tovább visz
az őseinkkel együtt
kiknek tartozom
belőlem is
valamit
s mit én nem tudtam
ő elmondja
és megteszi
kiegyenlitve a
számlát
őseink
s a sor végén
vagy inkább elején
őstenmagunk
istenünk előtt
ki most is
csak áll
és néz
a mi szemünkkel
s nem követel
nem is kér
s nem ítél
de mindent belát
s most épp
egy madár
kuvikol
a légen át
még süt is a nap
lányom esemest irt
jól vannak
én is jobban
bár kérdésére azt feleltem
majdnem teljesen
persze túloztam
de akkor is igaz
mert nincs is
nálam boldogabb
mikor üzen
ülök egy teraszon
fagylaltozom
fehérbe
öltözötten
bizva egy
fényesebb jövőben
s őrizve a múlt értékeit
készülődve
visszatérni
oda
honnan jöttem
a mindenbe
vagy semmibe
s remélve
nem lett rosszabb
a világ tőlem
vagy nem tőlem
lett rosszabb
ha az
mint előttem…
én mindig csak
jót akartam
neki
éltem
ennyire tellett
tőlem
de most
bevallom
megtörötten
rossz lenne
ha kiderülne
jobb se lett
a világ
egy kicsit se
általam.
