...még hozzá álmomban, verset mondtam, fennhangon, hosszút, az elejére már nem emlékszem, valakinek mondtam, állva, közben begomboltam valami ruhafélét rajtam,a mellkasomon, végig, apró sűrű gombok voltak... és később jött elő verbálisan is ez a begombolkozás, elégedetten hallgatta, akinek mondtam a verset (mint valami szavalóverseny próbáján), lendületesen, diadalmasan jöttek ki belőlem a sorok, szavak, fontosnak tűnő mondatok, nem emlékszem a szövegre, csak arra és erre is utólag, hogy valahol átváltottam erre a már ismerősre:
hallottam sirni a vasat
ez József Attila (a korábbi sorok nem, azok közvetlenül belőlem jöhettek), azokra nem is emlékszem)
de innen igen, és ha már igy esett ideírom az ESZMÉLET e szakaszát, biztos jelentősége van, ha már álmomba került, feltörve a tudatalattimból:
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
Eszméljünk!
