Abban sem vagyok biztos, hogy azt az egy (másik) embert is mögöttem a "mindenség" érdekelte, mint inkább a permanens rágcsálás. A doboznyi pattogatott kukorica elfogyasztása után előkerültek újabb s csak csörömpöléssel elővarázsolható csámcsogni - és engem bosszantanivalók, talán csak az utolsó 10 perc volt háttérzajmentes. Persze el is ülhettem volna valamelyik, távolabbi üres helyre... na mindegy már... Vagy az is lehet, hogy a film nem tudott lekötni igazán engem se. És valójában A Mindenség elmélete mintha magát a filmet se érdekelte volna annyira....! mint engem? nomeg a fizikus főhőst, akinek az életéből ebben az életrajzinak szánt filmben inkább csak a betegségét láthattuk, külső megnyilvánulásaiban,  és a(z első) feleségével való ismeretségének alakulását... azt is másik fél szemszögéből...(hiszen az ő regénye volt a film szövegalapja). Nem mondom,  hogy megbántam, hogy megnéztem a filmet, de azt hiszem, az "idő rövid történetét" nekem nagyobb élmény volt olvasni, mint nézni ezt az illusztrativ filmet. Bár a két szinész nagyszerű volt! Csak - megint ide kell kilyukadnom - S. H- nak a betegsége ellenére(!) létrehozott életműve kissé kimaradt belőle... Bár.. lehet, sőt biztos, egy filmnek nem is ez a célja. De akkor miért ez a cim? (Jelzem, az alapregény cime nem ez !)

Volt ugyan egy kérdés a filmben: egy előadáson valaki megkérdezte, hogyha nem hisz a fizikus Istenben, akkor van-e legalább valami filozófiai kapaszkodója... Hosszú szünet után válaszolt (közben egy képzeletbeli - de valóságosnak tűnő!- képsort láthattunk arról, mint csodát, ha megtörtént volna valóban, hogy feláll a kereskesszékéből , lemegy a lépcsőn és felveszi azt a korábban leejtett piros tollat, ami annyira zavarta és udvariasan átnyújtja a hölgynek aki leejtette...)- de ez a valóságban nyilván  nem történhet(ett) meg a mozgásképtelen tudóssal... és a válaszára most, itt nem is emlékszem, De az élet reményére, hogy amig élünk minden megtörténhet, igen, ezt sugallta .... És a film vége felé ki is mondódott... Amig van élet,  van remény  .

És az is, izgalmasan, hogy ha csak a kvantumok léteznének, akkor ebbe beleférne Isten - az ő elméletébe is (valami ilyesmit mondott, magyarázott a felesége-tolmácsa: Ha minden kvantum, Isten él...de a tárgyi, a nagy tételek világában nem... (?) Anyukám - aki sokszor mondogatta,  hogy de jó azoknak, akik tudnak hinni,de maga is kereshette Istent, s eközben..., élete vége felé, egyszer, váratlanul megkérdezte, mik is azok az atomok...?  Atomok... Ott kereshette, a láthatatlan világban... De tudta, hogy ott kell!! S hogy kell.

Nos, a látható világon túl a túlnyomó részt láthatatlan, üres tér, ami nem is üres, hanem meghatározó... tulajdonképpen minden rezgés, s a figyelem , a(z isteni?) tudat emeli ki... teszi "láthatóvÁ", "anyagivá"....ez lehet a teremtés szava is, a "legyen"...? (morfondirozok, de sajnos! nem vagyok  fizikus, a fizikával volt leginkább gondom a gimiben, de tudom, hogy ott a megoldás, az u. n. "fizikai idealizmusban",  Aminek eredményeiről,(hogy nehogy "tévútra" vigyenek?, bedőlve nekik), a hatvanas években a bölcsészkaron megkaptuk az ellentanitást...Nem is értettem , miért kezdenek bölcsésztanáraink, sorra - az épp esedékes irodalmi tananyagtól függetlenül - fizikáról beszélni?!! hát biztos felsőbb utasitásra. Jelzem, akkor volt egyetemista S. K. is - egyidősek vagyunk.... Ateistának vallja magát, de mintha... már nem is annyira....

Akiben Isten

hisz: teljesen mindegy, hogy

hisz-e Istenben.