Alig pislákol benne az élet
Az arca szikkadt, barázdált
mint a szántóföld
amibe elfelejtettek vetni
Már mindent learatott
amit valaha vetett
De vethetett volna többet is
Hányszor kell még újjászületnie!
Szegény öregasszony!
---
3 körül felveri a szive
legmélyebb álmából is
Mindent felejt
Csak azt az összevissza
heves dobogást
nem lehet
Betölti
A betalocig
Amitől újra álmos lesz
de már álomtalanul
---
Sose kérik a 65 év feletti igazolványát,
egy közlekedési eszközön se
hiszen az arcán hordja
Az utasok is felugrálnak
ha meglátják igazolását,
a ráncait:
"tessék csak leülni" -
erősködnek.
Tán félnek, hogy rájuk esik
70 éve minden terhével?!
.......
Szorit is a szive...
Mi szoritja?
Milyen fájdalom
milyen kimondhatatlan érzés...
Lélegezni mélyeket.
Sóhajtani!
Annyira lelassult
Olyan, mint egy állókép
Kimerevitve
...
Néha megijed a tükörképétől
Ez a lemondó, csüggedt
lefelé biggyedő száj
ez a kiüresedett tekintet
mellyel önmagát szemléli?!
Ez lenne ő?
Ki ez az öregasszony?!
Ugyan hogy került ide,
a helyébe?!
Semmi köze hozzá!
Takarodjon...
---
"Szedd össze magad!"
mondja magamagának
Node hogy tehetné?
mikor éppenhogy
szétforgácsolódik!
---
nehezen mozog
utazáshoz napokig készül
vissszautazáshoz is
pattanni már nem tud
legfeljebb kerékpárra
de azt is többször
már csak tologatja
mint valami járási segédeszközt
a hirtelen öszi avarban
levélhullásban mit észre se vett
észre se vette, hogy időközben
ősz lett...
haza kellett jönnie ehhez
az otthoni táj mindig őszintébb
s pőrébb
öregebb
vele együtt
öregedett
mig ő közben nagymama lett
---
Mint a Forsyte Saga
öreg nagybácsija,
akinek senki nem mond semmit...
mint panaszolja minduntalan
(pedig lehet, hogy csak nagyot hall?)
ő meg azt érzi,
hiába mond bármit is,
nem hallgatnak rá!
Falra hány...
mindent:
a segiteni akarását
a tapasztalatait
a törődését
a gondoskodását
a gondolatait
a féltéseit
az érzéseit
mindent
...
A szelleme bírná. Repülne.
A teste roskad. Fáradt.
Belefáradt...
Elkopott.
Nem szolgál már.
Rosszul bántak vele?
Most bosszút áll.
Nem támogatja
a szellem örömeit se.
A Cezanne kiállításon is
minden székre lerogyasztja.
Melege van. Fázik.
Szomjas. Elcsigázott.
Vonszolódik.
Leül. Lehajtja fejét.
Két -ugyancsak öreg-
külföldi hölgy
aggódva hajol fölé
aztán hogy fölnéz
köszönve a figyelmet
mosolyogva
ők is derűsen
megnyugodva távoznak
/A táskájában nitromint.
Délelőtt vette.
Tegnap, a moziban
még nem volt.
Izgult is, mert
anginája igen.
Most nyugodt
ő is.
Pihenni se rossz.
Végül is.)
----
Mint rosszul védett folyótól
megcsúszott gát
amiből itt-ott
buzgárként
fakad fel
ilyen-olyan baj-
és közben az élet vize
mi nyomta
lassan elfut
alóla...
...
oltalmat és támaszt várt
hogy is kaphatta volna meg
amikor ő adott
akkor találta meg
de addigra elfáradt
és kidőlt
...
Isten belérúgott - vélte
pedig csak önmagába botlott
.....
akadozik benne az élet
csigolyái elcsúsztak
gerince nem tudja tartani
szálegyenesen
már nem ülhet
derékszögben
eldől hátra
180 fok felé
föld felé
----
sose volt könnyed
lepkeszárnyaival se
miért lenne most az?!
---
vékony szálon függ
minden baj előveszi
rágja fonalát
...
egész életében
idegenek közt
átutazóként
a semmiből
a semmibe
otthontalan
---
