Venczel Verába majd' mindenki szerelmes volt! - a most neki szentelt Hogy volt! című műsor leitmotívja ez. És a fiatalkori filmjeinek a bevágásait nézve ezen nincs is mit csodálkozni.

Bár most ő maga is szinte riadt és csodálkozó arccal nézeget körül.

Itt vannak az egykori szereppartnerek (Kovács István, Nagy Gábor, Harsányi Gábor, rendezők: Esztergályos , Makk, Zsótér is - Várkonyi csak emlegetésekben, de nagyon.) Érdekes, vagy a sors kegyetlensége ez a nőkkel? de a férfiakon nem látszik annyira az idő múlása...(mégis az átlagéletkoruk rövidebb)..de ők valahogy tovább meg tudják őrizni a fiatalságukat, sőt mintha később érne meg bennük a vonzerő. Venczel Vera valóban elragadó jelenség. Volt? Azért nem mondhatom! Láttam szinte első szerepében a Nyárban , a Pesti Színházban. Csak csodálni lehetett a bűbáját, a mozdulatai könnyedségét, kedvességét... kecsét... És igen, átütő, tiszta, kislányos szépségét! És láttam most, eddigi  legutolsó szerepében a Vörös Oroszlánban, a Vígszinház 4. emeleti háziszínpadán, egy magas széken ülve, többszörös szerepben, egy monodrámában. Brilírozni. Törékeny lett. De épp olyan finom és könnyed mozgású (ahogy lejött az előadás végén arról a magas székről) ..akár egy balerina. És hogy játszott! Hányféle hangon! Színész...

Naiva alkatával nem lehetett könnyű a ragyogó fiatalság évei után, mikor minden elbűvölő, ideális lányfigurát ő alakított. Pontosabban ő volt...Lett is hiátus aztán. Kivárta. Maradt. Megmaradt. Színésznőnek. És egy nagyon kedves, szimpatikus embernek, akinek a szemei talán még nagyobbnak látszanak a lefogyott, összeráncolódott arcában. És épp olyan tisztán ragyognak mint szépsége és fiatalsága teljében.