elmúlt karácsony, de a polgármesterasszony ájtatos újévi szózatában még nem.... imádkozik, szerzetestől idéz, (falra mászok tőle) és egykori "makaiakként" csak papokat idéz fel... aztán a szokásos öndicséret (hát, nem ismeri a cnuitot) a "keresztény kultúránk" is előjött.... na mindegy…

  nézegetem unokám képeit, gyönyörködöm bennük, megint hiányzik, hogy csak a hangját hallom a telefonban, melléképzelem a változékony arckifejezéseit.. meg előkeresem az anyukája hasonkorú fotóit a nagy hagyományos, már-már széteső fényképalbumban, találtam egy olyat, aminek hátlápján ez a dátum…

  elkezdődött; máris totyogós, szürke latyak a tegnap még szűzi  tiszta, ünnepin  csillogó hó ráadásul  biciklizésre nem alkalmas, úgyhogy gyalogolhatok, súlyos hótaposó magasszárú bakancsomban, s fáradhat a lábam egyre növekvő  vagy legalábbis stagnáló (túl)súlyom alatt. no, ezt se hittem volna,…

  nem hagytam fent az egyik karácsonyi ajándékba kapott könyvem, Shein Gábortól az Egy angyal önéletrajzait, ....     ...pedig akkor, talán dedikálással kaphattam volna kézbe újra, igaz, csak pár hét múlva. De nekem sürgős olvashatnékom volt. (Már készültem rá), és az intercity amúgy is…

   arra gondoltam, miközben a kis pezsgőért kimentem a konyhába, hogy lám, hát ezt is megértem! azt hiszem (bár tehettem volna) ezt még sose mondtam... felértékelődött az életünk, az Életünk...(?)     a legjobbakat!