este van koncert kupolák között s egyszercsak rájövök hogy a legfőbb kupola köztük van mindenek fölött mindent beboritva   az örök ég   ameddig a zene ér    

   földtelen lettem jutott eszembe nemhogy a ház de a kert, az udvar se enyém már sőt nincs is föld a talpam alatt   földönfutó vagyok hol itt hol ott vetem meg lábam s szeretek a járda szélén a füves földön haladni  (tán épp ezért)   legyen már egy kis földem mégha átmenetileg is…

 a levelek örülnek ha a szél megmozditja őket hiszen amúgy oly üres az élet   de minket ki mozdít meg?!  

 hát az volt, duplán... s nagy hibát követtem el, hogy nem néztem meg a meghivó kiirásában az ajánlást: csak erős idegzetűeknek         mert ugy látszik nem vagyok az!       ki kellett mennem a vetitésről (mi két és fél órás volt, igaz) a friss levegőre, természeti szépségek közé a…

      Süt a Nap Csicseregnek a madarak Mögöttem muskátlik nyílnak Pihenek Szép az élet A természet... Bár néha Egy-egy ember Megzavarja Azért őket Is elviselem...

 Még ma fotózz le! - szólt az útmenti rózsa S másnap elhervadt Bejegyezte: aliz dá

   hiába az emberi lehúzó letargia   én kinyilok minden virággal   minden tavasszal      

 ablakot nyitok s új, fénylő levelekkel rámtör a tavasz

 Megpezsdült a szívem Piros tulipánokra süt a Nap A költészet szent napja van De szép is ez Újra élek! Ünneplőben a szívem

 a napokban lefotózott (fülön/szirmon csípett) virágok szinte eltüntek az ágakról, a földön tapossuk lehullott szirmaikat, a levelek viszont egyre nagyobbak és zöldebbek, és a lehullott virágok helyett látok más, új virágokat, lám: a természetben mindig zajlik…