2014 új év délelőttjén a számitógépemen olvasgattam, épp valami olyat egy blogon, hogy:  az egész élet úgy telik, mint a napjaink ... amikor, egyszer csak valami régről ismerős hang épp ezt mondja: "múló idők, múló emlékek", odanézek: Kálmán György mosolyog rám (ránk), a 70-es  vagy 80-as? évekből egy már akkor is retrónak számitó táncdalműsor konferanszaként, a 40-es évek slágereit köti össze, az ő egykori kedvenc slágereit,...1947-et idézi,"amikor ő volt fiatal"én akkor 3 éves...(de tudom, előtte pár évvel ugyanabban a szerbiai Borban volt munkaszolgalatos, mint apám... csak ő visszatért... jóval később kezdtem el rajongani érte, a 60-as évek vége felé... akár csak Molnár Piroska - tudtam meg- előtte való nap a Jakupcsek Ridikül műsorában, ahol az ifjúkori álmodozás a téma... s hogy amikor évekkel később a Nemzetiben egy szinpadon dolgoztak, és bevallotta..., K.GY. poénos (és kissé elcsépelt) válasza az volt: hát akkor miért nem szólt? . és jutnak eszembe az én elszalasztott (szakmai!) lehetőségeim is, amikor a Szinház lapban azt a feladatot ill. témaötletet kaptam, hogy (ha már makói), az akkor Szegedre kerülő ifjú szinésznőről: Molnár Piroskáról irjak, (de nem irtam, csak éppen hogy megnéztem a Naplemente előtt-ben , Ajtay Andorral és végigrötyögtük az előadást a páholyban biológiatanár kollegámmal - eléggé el nem itélhető módon), és Kálmán György VII. Hadriánjáról se irtam meg a rámosztott szerepelemzést... a szövegkönyv után kutattam, eszembe se jutott, hogy megkeressem őt , személyesen a maga csodált személyében... annál gátlásosabb és elvontabb voltam..., beértem a szinpadi szereppel, (és egy elvontabb esszével az álom és valóság összefüggéseiről a darabban) - épp  elég sok volt az is, (csak a lapnak nem, vagy túl sok is - bonyolult, mint mondták) . Molnár Piroskát sem én fedeztem fel. És már nagymamát játszik, itt is, ott is... Kálmán György meg csak a képernyőn látható olykor-olykor... (mint most is, de ez már nem a jelen, hanem a múlt emléke... (akárcsak az a valóságos pillanat, még 1969 szilveszterén, a Fészekben, amikor találkozhatott a tekintetünk pár másodpercre, ami nekem, persze sokkal többnek, szinte öröknek tűnt (van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből  (Weöres: Örök pillanat))... amit már akkor is úgy éltem meg , mint a jelen emlékét, mert azonnal azzá vált... emlékszem, ott volt a közelben a Garas is, most Minarikként látom, a Régi idők focijában... az utolsó filmkockákat kapom épp el, amikor kenyerét megosztva, esznek... "amig meg nem halnak"...

jaj, ő már meg is... pár éve Makón láthattuk  még, a Páger-dij átadásának alkalmából.... Már az is emlék... Minden az. Jó, hogy a technika (film, tévé) őriz, "archaizál"....Egyre gyakoribb, szilveszteri műsorban is a csupa régi műsor, de/és milyen jót lehet nevetni a Három nővér pariódiáján, sokadszorra is, majdnem olyan könnyes a szemem, mint a Moszkvai Művészszinház előadásán (valamennyiünknek), csak ott a szomorúság fojtogatott, itt  a paródia komikuma...(de mélyén ott a szomorkás nosztalgia is) Körmendi, Márkus milyen nagyszerű mesterei a humornak... aztán a régi film a Rangon alul...  immár ismert világot idéz (50-es évek) (Bicskeyt a napokban az Egy pikkoló világosban is láttam a nagyszerű Ruttkaival)..... és a szigorú Sulyok Mária, aki nem vett fel annak idején (1962-ben) a Szinművészetire, egy rosszul hangsúlyozott "szeretsz-e" miatt, (a háborúba ájult Szerbiából... az ugyancsak Borból irt Radnóti versből...s  ifjúságom csúcsán egyszer... igen, maradt tanitása, katedrán, diákok közt, s jött napra nap, új év vált  tavalyra ... ..lányom hiv telefonon, unokám átaludta az év-fordulót... ez már a 3. évszáma 2012-es születése óta... Ő még valamiféle időtlenségben él ugyan, de rajta mérhető leginkább időnk múlása... már jár, (miközben én botladozok), már beszél (miközben én...(el)hallgatni készülök) ... Ő a jövő... (akinek valahogy át kéne adni a múltat is?)...dél felé ők is hallgatják a bécsi újévi koncertet, bár unokámat elég hidegen hagyja, inkább a polcról lerámolt könyvek boritóját tépdesi...... ez már a 74. koncert, (még nálam is öregebb...) még a régi házban is, anyuval, hallgattuk rádióból, az volt mindig a nap, az új év első napjának csúcsa - a kályhánk mellől, melegedve... de a hangok melegitettek igazán. A mostani koncert igazán szivet, emlékeket melengető, A kék Duna keringő illusztrációjaként bevillan a Strauss szobor és az a kép, amikor a bécsi (kék) Duna melletti parkban sétálva - ott élő nagybátyámmal - (60-as évek vége) elém villant ugyanez a szobor, meg is van valahol  képeslapként, elküldtem anyukámnak... ide, haza Makóra, és én is, későbbi el-elutazgatásaim után -semmifele csábitásnak nem engedve-, maradtam, itt, Makón, (mégcsak nem is Budapesten), és most este megyek a kisvárosi , szokásos, évi hangversenyre, ahol a már 20 éve bizalmunkat élvező polgármester épp visszatekint a város múltjára... amikor őseim idejöttek... akkor még megyeszékhely volt Makó (apámat a megyei biróságra helyezték Budapestről), és amit még én is élvezhettem, volt, eleinte 2 mozija is, sőt szinháza.... Én már csak Szegedre, Pestre ugrálhattam fel szünetekben, szinházrajongásom kiélni.. bár a Képzelt riportot elszalasztottam, 40 éve a Vig szinházban (tán majd most...?) (csak a szinpadosaimnak vittem be a még friss mikrobarázdás lemezt...), és énekeltük is egy évzáróünnepélyen később, akkor már kislányom is: Arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyitsuk (hát eddig nem igen sikerült ), most a fehér hajú Tahi Tóth László- mint a koncert  meglepetésvendége a harangjátékkal szereplő zongoraművész Kárászy Szilvia kisérő férjeként énekli itt vele, József (és Eszter) dalát:

Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Mert szó az nincs,/Csak képzelet!/Hogyan mondjam el neked,/Amit nem lehet?/Hogy nélküled élni nem lehet!.. hogy...hát hogy is mondjuk el... hogy is , hogy is, amit érzünk, hogy ne bicsakoljon ki a hangunk (ha nem vagyunk professzionális énekesek , és ne is nevessük el, de milyen kedvesek,)...és aztán beugrunk a nagybőgőbe... a fúvós szimfónikus zenekarunkkal ... Emlékszel még?... jaj, mennyi emlék, ránk fujják az ezüst csillámokat, teljesen ellepnek, mintha magam is már emlék lennék, aztán vége, lerázva a csillámokat szedelőzködök kifelé, hogy is lehet 71 évet hurcolni roskadozó lábunkon, én folyton azt teszem, hurcolom, tán azért is roskad, de muszáj emlékezni, már a jelenben is, és rögziteni, (minek? kinek?...a "jövőnek"? hm...)itt is fotózok, sőt még a tüzijátékot is, filmre is veszem...csak az marad meg, amire emlékezünk, amig emlékezünk... rögziteni kell, átadni kell, maradjanak meg kicsit tovább, mint a tüzijáték felcsillanó és elvillanó tűzszikrái...

2013...immár a múlt emléke. de itt a jövő. BUÉK 2014! A jövő emléke...

"Majd emlékezni jó lesz"?....