erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

régi levelekből

2023. július 10. - gond/ol/a

régi levelekből

 Gondos unokatestvéremtől (Dórától)ugyan már évekkel ezelőtt kaptam egy paksamétát, a mi - Magdi néninek, anyukájának, anyu hugának - küldött leveleinkből

eddig még nem bontottam ki

de az előbb igen

legfelől anyutól találtam egyet, 1958-ban irta, junius 28-án, én akkor végeztem az első gimit, és épp teniszezni voltam....és készültem a konzi felvételire:




 

érdekesnek és újnak is találtam az erről irtakat, mert különös fényt vet osztályfőnökömre!

ideirom:

 (a nevét is most: Domokos Géza)

"Julika tiszta kitűnő lett. Nagyon erősen gyakorol a szünetben, mert megkapta 6 évről  a zenei bizonyítványát, s augusztusban felvételre jelentkezik Szegedre a konzervatóriumba. Az osztályfőnöke forszírozza nagyon, aki a gimn. zenekar vezetője, s 3 évig, mig Juli odajár, mint első hegedűse (Juli a zenekarnak), s szerinte tehetséges nagyon, a lehető legjobb képzést kapja. Reméljük, hogy sikerül, , s ha igen,  a II.b tanrendjét az oszt.f. úgy akarja összeállítani, hogy egy héten kétszer az utolsó óra fizika legyen,  (melyről Julinak már a vonathoz kell sietni ), s hogy a kitűnő rendűsége rovására ne menjen, ha netalán néha magyarázat hallgatása nélkül nem értene valamit , a mat. szakkörön  elmondja egyszer Julinak külön. "

 

Hm,, hát fel is vettek, bejártam, de ugy emlékszem biológia óráról is...

Még egy érdekes adalék a levél végéről... (bár minden az...)

 

"Egészségesek vagyunk s nagyon örülünk a kitűnőnek. Juli most is teniszezni van, nagyon szeret járni, s én sem bánom, mert utána farkasétvággyal eszik s jó társaságban van. Reggel korán , 6 óra van, de elhatároztam, hogy még piac előtt feladom a levelet. Ne haragudjatok, hogy Juli most nem ír, de Anyósomnak s Gyuriéknak írt a héten, s  hagyom, egy kicsit élvezze a megérdemelt szabadságot.

Csókolak Dusi

 

 

 

JÓl esett kicsit visszarándulni vagy  65 évet.... máskor is megteszem, de csak lassan, beosztva....(hogy el birjam viselni....)

 



A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr9218164432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása