ámulok a Szépművészeti Múzeumban

tényleg művészi képek előtt, a fotóművészet hajnalán

művészibb, mint a későbbiek

igaz, még nem az ami, a fotó nem fotóra, hanem egy másik (régibb, bejáratottabb) művészeti ágra akar hasonlítani, nevezetesen a festészetre ( a pictoralizmus elnevezés is erre utal)

Emersontól olvasom a falon, elgondolkodva:a valóság valamennyi részlete metsző élességgel adható vissza a fotón, és épp ez a hátránya is egyben... művészi szempontból.

a művészet ugyanis - ahogy Arany is monda - nem a rész szerint igazat adja vissza, hanem ami egészben az

vagy ahogy József Attila, az igazat akarja mondatni, nem csak a valódit...

a pictoralizmus festőien fotóz, akár az impresszionisták: tájképek, csendéletek, portrék

aztán előjönnek egy újabb korszakban a fotók igazi sajátosságai a 

dokumentum jelleg ("a fotók nézzenek ki úgy mint a fényképek" igényt megvalósitva)- egészen az  új tárgyilagosság új látásmódjáig

aztán látok egy filmet , mozgófotókból:, szójátékos, anagrammás cimmel: ANEMIC CINEMA - a mozgó spirálok majdnem beszippantanak, kóvályogva hagyom el a fotócellán keresztül a kiállitó termeket...

a muzeumshopba lépve, veszek egy noteszt meg egy tükröt a plakát különleges képével. ("neve, ha van csak árúvédjegy"…)