erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

szobameleg cola

2023. december 23. - gond/ol/a

 

 ugyebár rögtön azt kérdik az étteremben, hogy kérünk-e valamit inni

nem, nem kérek télviz idején , a hidegről bejőve, semmi kedvem a hideg italokhoz, márpedig az italok -eddig azt hittem -azok

direkt olyan kombinációt rendeltem ételben, hogy legyen lehetőleg forró levesem

hát mondjuk meleg volt is...

aztán hosszas várakozás után megkaptam a másodikam, meglepett, mintha elfelejtettek volna, olyan későn jöttek , féltem is, hogy teljesen kihűl az ételem

aztán mégis csak kellett az ital, hogy csússzon

kaptam is (kalimpálásomra)

tálcán,  kibontva, a colám

meg a mondatot, hogy b á t o r k odott a pincér nem hűtött italt hozni, hanem szobameleget

hiszen az elején mondtam is,,,

nade más az elején hidegről jőve, meg nem is szomjasan, azóta megmelegedtem. és a cola ihatatlan melegen, azaz nem hűtve

mondta visszaviszi, mondtam, ne ,le van csavarva, már nem tudná eladni

csak azt nem értem, hogy a melegsége mellett miért nem volt elég szénsav se benne?

vajon mikor csavarták le?!

 

 

(majdnem úgy jártam mint a fogorvosi rendelőben, ahpl direkt ugy ültem a váróban, hogy ne láthasson meg a jóismerős fogorvos, hogy protekciósan ne hivhasson be, de másokat behivott!)

(lehet, hogy már előttem valakinek felnyitották azt a colát?)

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr4718286913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása