meglepett a zsúfoltság ami az egyébként szinte üres belső étteremben fogadott, csak egy asztal maradt szabadon, ahova bepréseltem magam
gyerekek, hármasikrek, ugrabugráltak körülöttem, mögöttem
egy hatalmas rázkódás eszméltetett föl, a családfő felállt, hátra próbálva rakni a foteljét, ami csak rajtam keresztül történhetett, szinte agyrázkódást kaptam...
aztán meg (már más ült oda...) éktelen sikongásszerű zajra lettem figyelmes, a pincérlány huzigálta egy kézzel össze az asztalokat, nagyobb társaságra várva
miért ?
hát mert egyedül nem lehet másképp
nade miért nem segit neki egy daliás pincérfiú?!!!
én is segithhetnék - dörmög mögöttem valaki
na ne már a 80 évemmel ! ő mér nem?
hát mert eszik
én vajon mit csinálok?
később el is ültem onnan az üressé vált egyik távolabbi asztalhoz
rám is szólt a másik pincérlány, hogy hu de csúnyán nézek
úgy látszik az arcomon maradt az előző bosszuság lenyomata....
aztán kimentem a kerthelyiségbe egy kávéval , a csendbe, megnyugodni....
