Elég mozgalmas napom volt, de nem valami produktív
lányomat 1/2 9-kor kellett volna költeni, de megelőzött, mikor 8-kor bekapcsoltam a gépet, kimentem a konyhába, a kávémmal visszajőve, már beköszönt msn-en, neki mozgalmas és produktív napja van: délelőtt Závadával , délután Esterházyval csinált interjút; csoda , hogy közben szóba állt velem is (pedig én nem is vagyok híres sőt semmilyen író), de - hogy dedikáltatni tudja-utána vittem, kérésére, a Fancsiko és Pintát, (gimistaként vette az osztálykirándulásuk alkalmával, s annyira lekötötte, hogy míg a többiek discoba mentek táncolni, ő addig is azt olvasta a szállásukon, aztán írt is egy rövid novellát, aminek főhőse E. P. (meg egy ufonauta), valahogy a "főszereplőhöz" kerülhetett, mindenesetre, egy képeslap várta rövid idő után a postafiókomban személyesen E.P.-től meglepődött lányomat), én meg magamnak bevittem a Csokonai Lili féle Esterházyt, a 12 hattyút - a többi E P itthonmaradt a polcon, szép sorjában, mindent nem lehet...
reggel a fejhallgató a fülemre került, meghallgattam-megnéztem egy video interjút N. K.-val, aki mostanában mindenfelé ellenérzéseket vált ki, akárhogyis van , én sajnálom, pedig... hagyjuk, szóval közben csöngött a telefon, de a fejhallgatótól nemigen hallottam, mire odaértem a másik szobába, már csak egy kicsit csöngetett, ami azt jelzi, hogy közben rábeszéltek az üzenetrögzítőre; újabban betegeskedő unokabátyám hívott Montreálból, ottani idő szerint hajnali 3,20-kor, mint kiszámolta, 2 és fél óra múlva újra hívott, ezek szerint még akkor sem tudott aludni, de szerencsére jobban van, ez már az üzirögzítő hangján is hallatszott, bár tiltakozott, lábfájás - szerinte - nem hallatszik a hangon. Szerintem minden megnyilatkozásunk árulkodik rólunk. Kereste valaki telefonon, aki egy weblapon egy általam feltett régi makói főtéri fotó bolti felirata alapján rájött, hogy tudok segiteni rokonai felfedezésében, akik az én rokonaim is, csak mi nem - telefonáló unokabátyám sem, de valahogy őt megtalálta,tegnap már hívta, mindketten Montreálban laknak. Kicsi a világ - az interneten, meg telefonon pláne. Épp tegnap kaptam meg egy családfaépítő program linkjét, most 70 főnél tartok, gyönyörű a fa, csak hiányosak (még) az adatok, de továbbküldhető a rokonoknak kiegészitésre. Lányomnak már el is küldtem. Olyankor, ill, mindig a címzett kerül a fa középpontjába... Hátha sikerül távolabbi rokonokra is bukkanni, meg többek közt Nobel dijas oldalági rokonunk pontos helyét is megtalálni a fán, meg... de ez más probléma: ki akarom végre deriteni , mi volt az eredeti nevünk. (Kaptam ehhez is segítséget.) (Pedig csak meg kellett volna jegyezni, amikor anyu emlitette, vagy nagybátyámtól rákérdezni. Míg lehetetett.)
Olvasom a Literán is épp E. P. sikeres New York-i Pen-látogatása alkalmából, hogy milyen óriási az érdeklődés a háború utáni családi történetek iránt, persze irodalmilag. De szerintem, a dokumentum, egyáltalán, minden történet, ami már a múlt : érték. S a dokumentum, még abszolút hiteles is. Bár mindenesetre viccesebbek, és érdekesebbek, élvezetesebbek az olyan történetek, amik már eleve így kezdődnek, mint E. P. H. C.-je:"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot." Nekem ez a mondat talán megfelelőbb: "az mi keveset írtam , igazat írtam"(Zrinyi) - bár maga a mű, ami követi, közel se olyan szórakoztató. Persze-persze: "nem ami rész szerint igaz"(Arany)... a lényeg... Legfeljebb blogon lehet(?), egy félszázados napló(m) esetén...(?) (egy oda vonatkozó friss komment megint erre enged következtetni!) de a művészetben nem! Még akkor sem, ha épp azt a címet viseli legújabb darabja, paradox módon, hogy "Semmi művészet"....pedig de mennyire az!(mégha nem is minden kritikusnak ez a véleménye) Jó volt hallgatni E. P.felolvasásában részleteket belőle, a Maximumban.
