Valamennyien tékozló fiúk vagyunk azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól
eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak.
(Pilinszky János: Egy lírikus naplójából IV., részlet)
Rég tudom, tapasztalom, hogy az igazi műalkotások olyan sokjelentésűek (mint az élet maga!), hogy akárhányszor is találkozunk velük, különböző életkorainkban, mindig más és más vonásukat ugrasztják elő , erősitik föl - s igy mindig valami aktuális üzenetet is hordozhatnak - számunkra. Mert ugye, rajtunk is múlik - ha tudattalanul is -, hogy a mű mely vonásaira is reagálunk jobban, mire vagyunk érzékenyebbek, mire rezonálunk...
de tegnap, a Hagymaházban, a rég íródott (pont az érettségim évében, 1961-ben), és többször olvasott (tanított!), látott Elveszett paradicsom előadásában ezt annyira éreztem, mint még talán soha...
Hogy még a megjegyzett vezérmondatok is újabb jelentéseket tudtak kapni a régi mellé -
(ugyanakkor megtartva az eredetieket is) Talán, mert az "Elveszett paradicsom" maga kaphatott egy tágasabb életértelmezést? Persze, hogy fiatalon Mírával, a naiv, szertelen de tisztaszívű fiatal lánnyal azonosulunk (kortársunkkal), inkább mint a 75 éves Imre bácsi bölcsességével... De a főszerep mégis csak a fiúé..., a tékozló fiúé marad. Aki vétkezett, aki elfuserálta az életét. Aki a végén kap egy biztatást, hogy - vezeklés után - újrakezdheti.
S mindez egy újnak tűnő gesztusban fogalmazódott meg a színpad képi nyelvén - az ismert párbeszédváltás: "Ezért a lányért éltem volna" - "Próbáld meg!" záró mondatai után: a földre rogyó fiú - a tékozló fiú megtört, hazatérő, bocsánatot kérő, katartikus mozdulatával- átöleli apja lábát... akárcsak Rembrandt festményén... (vagy az azt idéző Solaris c. film végén) Vissza-, haza- megtértek. Megnyugodhatnak. S mi is elindulhatunk. .. már akinek van apja, illetve van hova... haza...
Egy idő után az egész élet(ünk) elveszett paradicsomnak tűnik... ehhez képest egy éppen hogy születő szerelem elodázott lehetősége, kiteljesedése - semmiség...
És mégis, annyira életigenlő a halál széléről visszatántorgás (-tántoritás) - hogy remélhetjük, mindig lehet újrakezdeni, tiszta lapokkal... S van visszaút abba az elveszett (eltékozolt) paradicsomba valamennyiünknek: tékozló fiúknak.
S lányoknak is...
aliz2. :: 2012. febr. 28. 6:38 :: 8 komment :: Címkék: elmélkedés, irodalom, színház
