én imádkozni újabban a természetbe járok
(s nem imát, csak a lét csodálatát)
a szabad kék ég alá
(a templomunk kupolája is ezt utánozná
igaz, nappal az égen
nincsenek aranyló csillagok
de tudom, ott ragyognak
láthatatlanul
mint ahogy láthatatlan az Isten
akár nappal van akár éjjel
de nem mondom rá hogy nincsen
mert a szívdobogásomban érzem
néha túlerősen
néha előresietve
néha hátramaradva
ki-kihagyva
majd elcsöndesüve
És sejtem
ha végleg leáll
ez a sziv
az én meghajszolt szívem
ő a Mindenség szívdobogásában is
majd üzen)

------

( u.i. most jutott eszembe, lányomnak egy régi, iskoláskori irása,, melynek zárómondata nagyon meghatott: "Isten szíve dobog bennünk" (ez most is kicsit visszaköszönt)