egy (látó)néző halálára

2015. július 21. - gond/ol/a

jajnemár! jön ki belőlem, ma (julius 19-én, vasárnap reggel) megint, ahogy kinyitom a laptopom, egy újabb halálhir....

elhullanak legjobbjaink?!

mintha az Isten be akarná gyűjteni őket? (de hát nekünk inkább szükségünk lenne rájuk!)

s egyre jobban érzem a bőrömön annak a Hemingway regénymottónak az igazságát... nem vagyunk különálló sziget, és nem is kérdem már kiért szól a harang. Értem is szól! valóban.

Koltai Tamás!

Egyszer beszéltem vele életemben, akkor is csak futólag... még a pálya elején (a Szinház folyóirat szerkesztőségében - Moszkvából jöttem, haza, 6 hetes egyetemi postgraduális nyelvtanári képzésről, ahova anyám utánam küldte a Szinház megtisztelő levelét, s mig a föszerkesztőhelyettesasszonyra vártam, aki behivott egy - abszurd drámákról szóló - irásom miatt,(tetszett nekik, de hosszú volt a lapba)... Koltai volt ott (később is, mindig) - szimpatikus, barna, magas, sovány fiú, csupa intelligencia és élénk kedvesség - a bőrkabátomat dicsérte:) ő később főszerkesztője lett a lapnak, én nem voltam képes bedolgozni rendesen, a kiadott vidéki feladataimat...belemerültem a tanitásba (no azért diáksznpad rendezésbe is) és a vidékies önsajnálatba) ó, az a Szegedről elszalasztott Molnár Piroska portré, meg a Naplemente előtt....hányszor eszembe jut..).Apropo, évtizedekkel később láttam a szegedi szinházban az Armel operafesztiválon is Koltait....már őszen..... Pár hónap volt köztünk, időben, s az első pillanattól-a hatvanas évek szerkesztőségi szobájában... rokoninak éreztem. Az irásai, a gondolatai később igazolták ezt az érzést.

Ezentúl hiányozni fognak. Szinházi- és közéleti irásai, kritikai gondolatai, véleményei, értelmezései elemzései. Az életünkről is, drámai megvilágitásban. Az Ésbeni heti szinházi kritikái mellett, a 168 órában a közéleti (közérzületi) helyzetelemzései kedvenc olvasmányaim voltak (mint korábban Popper ottani irásai)..

Hirtelen ment el. Ujságért ment le az utcára, rosszul lett: tüdőembólia.( jaj, azok az újságok, amik nélkül nem lehet élni. vagy lehet, hogy nélkülük lehetne inkább...?!)

Mikor legutóbb láttam, kb egy éve, a Thália szinházban, ott is újság volt a kezében. A Molnár Ferenc Julikájára várva. Tudom, nem ildomos, sőt tilos, de a páholyból, lesből, fotóztam. Milyen az amikor egy vérbeli, igazi szinházi kritikus, szinházat néz...(mielőtt felment a függöny, az előadás előtt is, olvasott, ha jól láttam (újabb illetlenséggel? a zoommal) egy kritikát , egy jeles filmről, a Fehér Istenről...)

"a nézőtér lovagja" - cimmel irt róla nekrológot Fáy....

Koltai már nem olvas ujságot , nem ir... de mit, kit fogunk mi olvasni?!

most még vagy három irását, igen, amit még csak imént, a napokban irt...

Fáy irta szép nekrológjában róla:"Itt egy ember áldozta az életét a színházra. Nem alkotóként, hanem nézőként." (azért , teszem hozzá több volt mint néző, talán inkább látó is! - igazodási (olykor igazolási ) pont is

és ő, Koltai irta, még pár nappal előbb, három rendezőről (Egri, Major, Marton)irt könyv kapcsán recenzióban:, róluk : "Belehaltak a szinhàzba"... a szinház volt az életük..."

éltek és ebbe más is belehalt már

és itt most József Attila mögött Koltaira is gondolok. (lehet, hogy ő is?...)

a 168 órában 11-én a Saul fiáról irtakat ...igy fejezte be:

„Van-e belső hang, és tud-e erősebb lenni, mint a túlélési ösztön?” – kérdezi filmjével Nemes Jeles László.És ha van, meghalljuk-e a bennünket körülvevő kakofóniában?

Neki volt, és úgy tűnik, erősebb is, a túlélési ösztönnél....