irodalmi-pszichológia esemény?
egy iró, egy költő, egy pszichiáter az anyaságról beszélnek
közülük egynek - a költőnek  - én vagyok az anyja
érintik a saját anyaságukon túl, a saját anyjukhoz való viszonyukat is
(ezt főleg kritikusan) - de lányom effelől hallgat
lehet, hogy a jelenlétem miatt(?) tapintatból(?)

bár ő amúgy is visszafogottabb, ezért is ir tömör verseket
amiket nem is szabadna közvetlenül a valóságra visszavonatkoztatni
csak általánosságban

de amikor arról beszélnek általában
hogy a gyerekek, mire anyák lesznek
elhatározzák, hogy mindent másképp fognak csinálni, mint az anyjuk
megfeledkeznek arról, hogy még ebben is
az anyjukra hasonlitanak, mert hogy
annak idején az ő anyáik is ugyanúgy gondolták,
hogy nem akarnak olyanok lenni, mint a saját anyjuk
de egyszer csak észrevették, hogy ugyanazok a
szavak jönnek ki a szájukon, a gyerekük felé irányitva, amiket annak idején
gyerekként nem tudtak elviselni, és el is határozták, hogy sose mondják ki....

node leginkább a saját anyaságukkal foglalkoznak -
de olyan nagyon nem kedvcsinálón tehetik, hogy sajnos
egy fiatalabb lányt, menyasszonyt nem is tudnak meggyőzni
a gyerekvállalás fontosságáról
hogy megváltoztatná elzárkózó véleményét
mert csak a problémák hangsúlyozódtak számára
nyilván arra hegyeződött ki a figyelme is
meg  az irodalom konfliktusközpontú eleve és túlzó
holott a valóságban egész más a helyzet
a gyerek életünk legfőbb értelme, hát nem?
akárhogy s akárhonnan is nézzük...