erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

litera podcast Timivel

2024. január 01. - gond/ol/a

 

 

 

A Litera A meghívás fennáll című podcast-sorozatában írókat, irodalomhoz kötődő embereket kérdezünk írásról, irodalomról, életről és a világról. Legújabb vendégünk szerkesztő, aki ír: Turi Tímea. Szekeres Dóra és Nagy Gabriella beszélgetett vele.
Beszélgetésünk apropója Turi Tímea idén megjelent új verseskötete, az Egyszerre egy beszéljen, amely negyik verseskönyvei sorában (Jönnek az összes férfiak; A dolgok, amikről nem beszélünk; Anna visszafordul), és amit sokan az év egyik legjobban sikerült verseskötetének tartanak. A beszélgetésben szó esik makói gyerekkorról, korán elvesztett édesapáról, és arról, miért tartották a szerzőt csodagyereknek, aminek része volt az is, hogy még kamaszkorában megjelent két verseskötete („...gyereknek lenni...”, Kiskamaszkönyv) – és hogy ezeket ma már miért nem sorolja a hivatalosan megjelent könyvei sorába. Hogyan lett a művészetek iránt fogékony, tehetséges gyerekből először újságíró, majd szerkesztő? Hol lapult a szegedi egyetemi tanulmányok, majd pályakezdés ideje alatt a benne lévő költő? Hogyan keresett formát magának a mondanivaló, és miként lett ez végül a versbeli megszólalás, nem pedig az eredetileg hozzá szintén közel álló rövidprózai forma. Beszélgettünk még a szerkesztői és alkotói szerep összefonódásairól, kihívásairól, a közösségi megszólalás buktatóiról, arról, hogyan lesz az egyeniből általános tapasztalat, a szerepversekben rejlő lehetőségekről, valamint arról, miért volt számára sorsfordító a 2012-es év.
Hallgassák meg a beszélgetést a fenti lejátszón vagy a Spotifyon!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr5118292509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása