"Az emlékezés nem ismer könyörületet"....
hangzik el a filmben - az asszociációk kegyetlen kiszámíthatatlanságára (és mégis szükségszerűségére) utalva a 8 és fél c. Fellini filmben, amit valamelyik éjjel műsorra tűzött valamelyik tévéadó....Még egyetemistaként láttam, a szegedi belváros filmszinházban, az erkélyen,és mélységesen fel voltam háborodva, hogy többen elhagyták a nézőteret, jóval a film befejezése előtt...
most belebelealszom (kivonulok én is?)...a végét már mélyálomban nem nézem...pedig az a csúcs, a finálé...
most minden egy kicsit nevetségesnek tűnik és kimódoltnak , szenvelgőnek (jobb esetben önirónikusnak?)
akkor komolyan vettük?
Sose arra emlékszünk, amire akarunk....Sokszor pont arra , amit el akarunk felejteni. De ne is akarjunk felejteni!
Én emlékezni akarok az emlékeimre is. Mégha menet közben át is alakulnak. Velünk -emlékezőkkel - együtt....
