erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

Hűvösvölgyi Reményikje

2024. április 22. - gond/ol/a

 

Reményik Sándort a felfedezett saját költőmnek érzem...

nem tanultam és nem is tanítottam soha!

ezen el is csodálkoztam, valami miatt (ideológiai okokból?) kimaradt..1890-1941ig élt, Erdélyben, Költőfejedelmének nevezik (?)

annál inkább megörültem neki, kissé elavultnak tűnt ugyan a megfogalmazása (de csak nagyon kicsit) de ami a fő: szinte azonos gondolatokat, érzéseket találtam velem...

amikor a facebookon felbukkant , mindig lecsaptam rá..

 Most kiderült, van más is akihez közel állhat, s felfedezte magának,2002-ben, s előadóestet is csinált belőle, amikoris egyre inkább egy kis Reményiknek érezheti magát - mint mondta

hát persze hogy elmentem Hűvösvölgyi Ildikó előadóestjére, bár a KER (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) szervezte, de tudtam, hogy ott a helyem...

 

 



 

800 verséből 32  vers hangzott el, ez a Hűvösvölgy i válogatás, őt szólították meg, őhelyette szólva, de érdekes módon épp nem az én kedvenceim, de azért szorgalmasan jegyzeteltem.(?) 

 



 

felvenni s őt fotózni se lehetett, sőt ez alkalommal le is szólt a tévés embernek hogy ne sétafikáljon a kamerájával, hanem üljön le :) mert "ez egy líra" !)

(Bánki Zsuzsát, meg Jancsó  Adriennt juttatva eszembe a régi hagymaházból még...nekik voltak ilyen pedagógiai attrakcióik, kiesve a versmondásukból, megregulázni a rendetlen közönséget, bár mi igazán jól viselkedtünk!)))

de igy is jó volt, szép volt (pár hamis felhangtól eltekintve) sőt a  zenei összekötés, a gitárral, különösképpen felemelő...

 



 

 

(mindenesetre ez a Hűvösvölgyi Ildikó nagyon szigorú s kemény lehet, vagy az idővel megkeményedett bájos, könnyed versmondó lány mivolta óta a tévé klasszikus korából

pechemre elnéztem az előadás kezdetét, pedig aludtam, s álmos is voltam még, azt hittem 5kor van a szeansz, de 6 kor volt

üres volt a terem, majdnem, majd hirtelen megjelent (beviharzott) a művésznő is, próbálni? kereste a technikust (Gábort- sic)

én közben örömömben elé penderültem, s mondtam, hogy de jó, hogy korábban jöttem, igy legalább láthatom a művésznőt közelről! Hát mit mondjak? Örömünk nem volt kölcsönös:) (Ki is somfordáltam, a Gloriusba egy kávét inni, de tulajdonképpen  már ő is felébresztett a barátságtalanságával, meg mondta is , hogy inkább sétáljunk kint:) tehát ki is ebrudalt...))

*****

jegyzeteimből néhány Reményik gondolat, ha már firkáltam: (jut eszembe, lehet, hogy ez is tilos volt, hiszen rögzités?)

rögtön az első zsidó vonatkozás , árva erdélyi Siont emlitve,,, no meg a régi verseket: "segitsetek és fényeskedjetek!"

***

Halotti beszéd a hulló leveleknek  (ez velem kis rokon, sok versem allegóriája, analógiája)

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?

Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.

***

csendes csodák volt a műsora választott verscime s a vers vége egy nagy találkozás (a jövök titkra egy megoldás!)

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

****

Jó estét kivánt, de mondhatná , hogy Áldás, békesség, s mondta is, hiszen keresztények...(a reformátusok köszönnek igy?)

***

Mindenemet magammal hordozom.
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.

Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,
A fák, s a lombok - s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.

Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!

Bennem van mindennek igazabb mása.
 
Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
(én is mindent... mindig... már alig birom cipelni)
***
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Én, örök vándor, s örök idegen.
(minden stimmel)
 
***
,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
színéből is - - valamit."


**
A köröket, a köröket ne hagyd:
Mindenki a magáét -

S ha halni kell: akkor is úgy találjon
A végzet: a vak katona:
Polgár- és művész-gőggel mondd neki:
A köreimet nem adom oda.


(ez persze Archimedest idézi, én is szoktam!)
 
***
Oly mindegy: költő, vagy komédiás,
A cirkusz előtt egy a két szerep,
A fontos az, hogy te önnönmagad'
Hősnek, vagy pojácának érezed.
Hisz lényegében egy a két szerep.
ez a gondolat teljesen analóg egy hosszú 20 év körüli versem alapgondolatával
***
ez nagyon igaz és én is egyre inkább igy érzem (ő is később irta:
...
 
Ne ítélj 
...
 
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
 
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
 
1939
 
ezt élem már, mint folyamatot, persze még nem eyenletesen
...
...A kocka fordul és aki alul volt:
hegylábánál, hegytetőre kerül,
s amit magának nem kívánt,
a mással folytatja, vagyis hogy kezdi elül.
Hát így kell mindig lennie:
az egyik alul, s a másik felül?
Ölni, vagy halni: ez a nagy parancs,
és szép egymás-mellettiség soha?
 
Isten maradjon egyes-egyedül,
kiben nincs többé rab és hódító,
és nincsen többé alul és felül!
1941
(a fordul még a kocka.... mondat után elgondokodtató...
**
És a szívem is elhagyott engem
"Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, - utolértek bűneim,
amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak
a fejem hajszálainál, - és a
szívem is elhagyott engem."
                                       Zsoltárok könyve 40. 13

Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.

 

***

Kegyelem

....

mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 

(volt ilyenem is, s magától!!!!)

 
 
***

Béke

...

De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

(ez meg kicsit Weöres!)***

***

szép, jó gondolatok, jó köztük...

 

 



 

 

fénykép vs élet

 még le akartam fotózni

egy virágzó gesztenyefát

 

de útbaesett a füvön 

egy halom százszorszép 

 

azt exponáltam

s máris pittyegés

elsötétült a mobilom

kész vége, nincs tovább

fényképezés...

 

igy lesz vége egyszer 

az életemnek is?

 

ki tudja...

 

mi marad rögzítetlen?

 

mindenesetre azt a gesztenyefát

még életemben élvezhettem

szerencsére...

le is kaptam belső szemlencsémre

 

és még a nap is

sütött hozzá melegen

 

sutba a fényképekkel!

 

 

az Óbudai Anzix költészet napjára

fotó

 

 


o

Költészet napjára.
Turi Tímea:
A nyár leghosszabb napja
Mikor romlanak el?
Mikor változnak a tejszagú testek morcos katonákká?
Mikor fordulnak végleg ellenünk?
Hogyan kerülnek rossz társaságba?
Hiszen a rossz társaság is mind belőlük áll:
a hamvas, puha jóságból, az áldott lehetőségből.
Mikor tanulnak meg rosszul viselkedni?
Megbántani másokat, magukat, minket?
Felcserélni a tettest és az áldozatot.
Tükörbe nem tudni nézni.
Mikor kezdünk mi haragudni?
Mikor hisszük először azt, hogy rosszat csinálnak?
Mikor felejtjük el, hogy ami rossz, az a mi mulasztásunk?
Mi mikor romlunk el? Hiszen még jók voltunk,
amikor szültünk.
[A kép forrása: Magvető Kiadó]

maradj még velünk

"a zsidó házból nem lehet kimenni"

egy különös, különleges filmet láttam nem régiben, de nem ereszt

zsidó téma, arról szól, hogy nem lehet nem zsidónak lenned, ha már annak születtél

meg a családi elszakithatatlan közösségről, az örökségről

egy férfiról, aki ki akar keresztelkedni, már minden előkészület megvan hozzá

de utolsó percben visszalép...

a szülei már engednék is, fájó szívvel ugyan, és mégse

(egyébként a szüleit az igazi szülei játszották, hitelesen!)

 



a férfit tulajdonképpen régi megmagyarázhatatlan vonzalom fűzi Szűz Máriához (annak templombeli képmásához), s furcsa módon de nem véletlenül egy ajándékfestmény húzza, billenti vissza, amit anyja csinált neki, épp a tervezett  keresztelőre (miután megtudta, hogy Szűz Mária tulajdonképpen zsidó volt, s lényege az anyaság) s mire az ő saját arcmását festette a csillagok közé...ez döntött, ennek nem lehetett ellenállni ,ez a kötöttség, erősebb lett mindennél - az anyai erő

szép volt...

Ferge Zsuzsa emlékek

 

 Már napok óta nyomja a szívem Ferge Zsuzsa halálhíre, meg hogy írjak róla

de emlékeim  szedegettem, persze csak töredékét találtam meg..

de most már felrakok párat...felemlítek párat

persze személyesen később ismertem meg... de mindig odafigyeltem arra, amit szociológusként mond, mert egy humánus, hiteles, világos fejű és szívű ember volt

2008-ban véletlenül tudtam meg, hogy Kecskeméti unoka-- hogy nagyapja a makói főrabbi dr Kecskeméti Ármin, aki mellett volt az én nagyapám hitközségi elnök, és aki nagyon szépen irt is a nagyapámról...egy a makói zsidóságról szóló könyvecskében

a zsinagógájuk emlékjelenek avatásán már személyesen ismertem...

itt a kiállitáson csináltam róla ezt a képet, ahol megilletödve áll a nagyapja olajfestménye előtt,

az én nagyapám fotója is ott van a közelében (csak az a fotón nem látható, itt)

 


2009-ben a nagyapja összetört emléktáblájának ujraavatásán láttam először Makón

 



 

akkor futólag beszéltünk is, olvasta a blogom , és tetszett neki! (a nagyapjának az én akkor (1924-ben)  még kislány  nagynénim emlékkönyvébe irt sorait raktam be , meg  U.Zsoltnak is elküldtem, ő továbbította a kézirást levélben, neki, mire  ő  köszönte "Gonda Juli kedvességét"...

 

2010ben egy nevezetes ebéden voltunk együtt nagy társaságban a Korona étteremben, ami egy ugymond eredetileg jótékonysági zsidó megmozdulás volt, azt hiszem U Zsolt a Holokauszt gyermekei c könyvére is akkor gyűjtött--- nagyon emlékezetes marad ez az esemény, Nagyon megmaradt bennem ahogy a hőbőrgő szélsőjobb "radikális" antiszemita fiatalokat , kik provokáltak az ablakokon túlról besötétítve, különböző plakátotokkal, leszerelte, leszerelték, kimentek hozzájuk, szépen, halkan megbeszélni a dolgokat,  hamar, lecsilapodva (meggyőzve?)  haza is mentek "a legények". , Én meg leckét kaptam demokrációból emberiességből , a kényes kérdések megbeszélhetőségéről

(ott voltak még Szüts Miklós ( ő is mostanában halt meg) meg Székhelyi ( ő se él már),... meg sokan mások, igaz emberek, demokraták, Pestről--mikor már úgy volt, hogy megfélemlitések miatt elmarad a dolog... én is Pestről száguldottam haza  

itt egy kedves kép, mikor F ZSuzsa mellém ült a unokájával...) akkor váltottunk pár szót

 


meg a többiekkel...


 

 "
 
 
 
 
el is küldtem  vagy 7 fotót neki 
 
2010 május 5:
 
"Kedves Ferge Zsuzsa!
 
Kicsit elkésve, de azért küldöm az ígért makói koronai fotókat
 
egyben köszönve is az akkori támogató-bátorító jelenlétet:
 
gondajuli"
 
s a válasza:

"
Kedves Juli,
szerintem ott tegeződtünk, de ez szinte mindegy.
Nagyon köszömöm a képeket, jók.
BArátsággal

Zsuzsa


az emlékjel avató ünnepségén, valamit kérdezett tőlem , s hátrafordulva válaszolok (később az első sorból hátra mentem, nem akartam Lázár mellett díszelegni... pedig hát nagyapám jogán én is elöl maradhattam volna...) Zsuzsával együtt, de ő meg végképp a szerénység megtestesitője volt...

 



 
 

(jelzem nagyapám másik unokája, Kanadából Dóra, is az utolsó sorba ült)

 

Van még egy közös vonásunk, apánk elvesztése, s ennek mérhetetlen  fájdalma, 

 


 

 

képregények

 a Pulitzer-i megemlékezések apropóján a Hagymaházban képregénykiállitás, és elóadás volt

mert hogy mintha a képregény is Pulitzertől lenne eredeztető, a magyarországi viszont Jókai ujságjából: (hogy mik vannak!)

 

 

 

 

 



 

az érdeklődés elég alacsony volt, a hagymaház dolgozóin meg a tévéseken kivül tán hárman voltunk érdeklődők

remélem az egy hóig látható kiállítást megnézik többen is

 

 

 

 

tartom magam

 

 Ülünk a makói jángori zsidótemető képei előtt a kiállitásmegnyitó vége felé az ignővel a széksorban, már alig vannak.. 

 



 

Meg vagyok rendülve, hogy az imént felfedeztem anyu sirját is a képek közt, kicsit megkopottan, virággal körbevéve (alig ismertem rá, nem voltam sajnos kint mostanában)

S megkérdi az ignő, hogy mikor is halt meg anyukám...

Mondom 81 evés korában, mint én most...teszem hozzá  még néhány hónappal túl is éltem - s azóta szinte jogtalannak illetve ajándéknak érzem ezt az időt, Olyan könnyű lenne meghalni, de nem akarok, még dolgom van---teszem hozzá

Hm, de milyen jól is tartom magam  mondja

(hát igen, (csak) tartom magam!)

az élet házában

 ma van a magyarországi holokauszt emléknap

nem volt hangos megemlékezés és mégis lett

ahogy beléptem a könyvtárba, kiderült

a szines fotók mind a Jángori zsidó temetőben készültek

s középen két oldalon kavicsok az emlékjel fotója alatt 

és egy művészi alkonyi jángori kép előtt,

 



 

 

a meglepetés fokozatosan ért, előbb csak rémlett , akkor zajlott a megnyitó

de később, láthattam, közelre menve, ez bizony anyám sírjának fotója

 

fent az a letört kis csücsök is felismerhetővé teszi...

 

csak az idő nyomot hagyott rajta, bevirágozta, mióta nem voltam... 

egyszerre fogott el jó és rossz érzés.. felkavaró...

az élet....

j.m.aki a képen háttal látható, előtte d.m. a fotós, hátul képet nézve én, még nem anyámét, de mindjárt..

 

 



 

 

találó mondatot irt J M: "  A fájó emlék sír, de örülni is tud."

 

 

örök emlék , anyué is...    


 

kellékek

 

 Megnéztem újra ( a tévében) Szabó István Apa cimű filmjét, no csak részleteiben, de egy nagyon fontos volt...(s valami miatt újra akartam látni)

amikor egy hídon mennek át a főszereplő (a rendező alteregója) és a barátnője. statisztálnak egy tömegjelenetben

 

 

 

 

 

zsidókat "alakítanak" akik sorba menetelnek, kabátjukra sárga csillagot tűzve előbb

 

 



 

 

 

 



 

Majd  a stábnak egy nyilasra lesz szüksége, erre jön a váltás, a főszereplő kelléket cserél: le kerül a csillag

majd jön egy fordulat, s egy nyilasra van szükség a stábban, és a fiú ruhát-kelléket cserél

 

a csillag lekerül


helyébe nyilaskeresztet kap a kabátjára

 

 

 

és fegyvert a kezébe

 


s máris a másik oldalra került:

 

 

 

 

 

hát ennyi...

 

később olvastam egy interjúban, hogy milyen megrázó hatást váltott ki ez a "szerepcsere" (az amúgy zsidó szinészben..Bálint Andrásban).a filmben a barátnő zsidó (lehet, hogy életben is, nem tudom, de   nincs jelentősége: Sólyom Kati erről emlitést is tesz a jelenet után a filmben... Megbeszélik...

 



 

 

 (Most láttam a Hogy voltban őszen, öregen,  de dinamikusnak,  80 évesen, a holokauszt is annyi éves...

 

hát igen...

 

süti beállítások módosítása